Alonso az új autóról: „Jó emlékeim vannak a kék színről…”

Fernando Alonso, az Alpine versenyzője azt nyilatkozta, sokat tanult az utóbbi két évben, az új kocsi kapcsán pedig arról beszélt, jó emlékeket őriz arról az időszakról, amikor kékben versenyzett.

Podium: champagne for Fernando Alonso

Fotót készítette: LAT Images

Fernando Alonso két év kihagyást követően tért vissza a Forma-1-be, méghozzá az Alpine csapatával, akikkel 2022 végéig élő szerződést írt alá, vagyis az új szabályok érkezésekor is a francia istállóval marad.

Bár az új idényre való felkészülése a biciklis balesete miatt nem alakult zökkenőmentesen, de a várakozások szerint a bahreini téli teszteken már ott lesz az Alpine-nal a 39 éves pilóta, aki így nyilatkozott:

„Nagyon boldog vagyok, amiért újra a Forma-1-ben lehetek, és amiért részese lehetek az Alpine következő fejezetének a sportban. Keményen dolgoztam a versenyzésbe való visszatérésemen, a célom pedig az, hogy a kezdettől fogva támadni tudjak. Mindig különleges érzés, amikor először vezetsz egy autót” – idézte Alonsót a SoyMotor.

Még több F1 hír:

A spanyol versenyző nem tétlenkedett az utóbbi két évben: többek között a Dakaron, az Indy 500-on és a WEC-ben is kipróbálta magát, amelyek során elmondása szerint új dolgokat is tanult.

„Abban az időszakban sem unatkoztam, amíg a Forma-1-en kívül voltam, más kategóriákban való versenyzéssel voltam elfoglalt. A távollétemben is követtem az F1-es futamokat, és úgy éreztem, annak ellenére is az atmoszféra részese vagyok, hogy éppen más kategóriákban álltam rajthoz.”

„Versenyzőként még tovább akarok fejlődni. Sokat tanultam a két, F1-en kívül töltött év alatt is, a tanultakat pedig a gyakorlatba is át akarom ültetni a Forma-1-ben, legyen szó különböző versenyzési filozófiákról, vezetési technikákról és munkamódszerekről” – magyarázta a kétszeres világbajnok.

 

Alonso csapattársa 2021-ben Ocon lesz, a kocsijuk új festéséről pedig azt mondta, jó emlékeket őriz a kék színről.

„Erős csapatunk van, Estebannal együtt pedig az lesz a dolgunk, hogy hajtsuk a srácokat, és hogy jó eredményeket szerezzünk. Tudjuk, hogy nagyon szoros lesz az idei szezon, de készen állunk a kihívásra. A kocsink nagyon jól néz ki, és jó emlékeim vannak arról az időszakról, amikor kékben versenyeztem az F1-ben…” – tett utalást a spanyol a Renault 2003 és 2006 között használt festésére.

„Max kinyír mindenkit, Perez is tudja, hogy esélye sem lesz…”


A 20-as évek Bentley-jétől és a 30-as évek Toyotájától kezdve egészen a modern éráig – ismerd meg az összes autót, amely diadalmaskodni tudott a Le Mans-i 24 órás versenyen!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas: Idén kicsit önzőbb lehetek...
Következő cikk Hamilton elmondta, mi alapján dönt majd a folytatásról

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország