Alonso: az F1 kapja az összes figyelmet, de más sorozatok sokkal izgalmasabbak

A kétszeres Forma-1-es világbajnok Fernando Alonso a saját életét bemutató dokumentumsorozat kapcsán beszélt a motorsport tapasztalatairól, és elmondta, hogy bár mindig a Forma-1 lesz a legnagyszerűbb bajnokság, érdemes lenne a rajongóknak más sorozatok felé is kitekintenie.

Fernando Alonso, Arrow McLaren SP Chevrolet

Fotót készítette: Barry Cantrell / Motorsport Images

A Fernando Alonso életét bemutató „Fernando” sorozat most vált elérhetőé az Amazon Prime Videon, a premier apropóján pedig a francia Le Figaro lapnak adott interjút a spanyol, aki magát „komplett” pilótának tartja, számolt be a SoyMotor.com.

„Meg akartuk mutatni, mennyire nehéz az, hogy más autókban versenyzel minden héten ezen az elképesztően magas szinten” – mondta a 2021-es Forma-1-es visszatérésére készülő Alonso.

„Mindent meg kellett tanulnom. Egyszer egy navigátorral szeled át a dűnéket a terepen, már kezded megtanulni a dolgokat, de aztán gépre kell szállnod, hogy Le Mans-ba repülj. Ott el kell felejtened, hogy bármi mást is csináltál, minden különbözik. Sűrű, és sikeres év volt, de mindenek fellett rengeteg áldozattal.”

Fernando Alonso, Renault F1 Team

Fernando Alonso, Renault F1 Team

Fotó készítője: Renault

„A motorsportok világa óriási, mégis a figyelem 90%-a a Forma-1-re terelődik. Ugyanakkor ez az egyik legunalmasabb bajnokság, az egyetlen sorozat ahol „már a rajt előtt eldől, hogy ki nyer.” Van egy kis önellentmondás a motorsportban” – fogalmazott Alonso.

„A Forma-1 minden kétséget kizáróan a legjobb, de ma vannak olyan sorozatok, amelyek sokkal izgalmasabbak a rajongók számára. Az F1 mindig is a legnagyszerűbb lesz, de remélem, hogy ez a dokumentumsorozat majd ráveszi az embereket arra, hogy ha akad egy kis idejük, belenéznek a WEC-be vagy a raliba. Szerintem tetszene nekik.”

Alonso elmondása szerint a legmaradandóbb élményt a Dakar rali jelentette számára, ahol először versenyzett januárban a Toyotával.

„Ez nem csak egy professzionális, de egy emberi kaland is, rengeteg amatőr versenyzővel, akiket a szenvedély vezet. Soha nem fogják megnyerni a Dakart, csak a részvételért vannak ott. Egy álom válik valóra számukra, hogy ott lehetnek, még akkor is, ha nincs sok értelme. Az emberi mivolta mély nyomot hagyott bennem.”

#310 Toyota Gazoo Racing: Fernando Alonso

#310 Toyota Gazoo Racing: Fernando Alonso

Fotó készítője: A.S.O.

„Egy Forma-1-es versenyző élete sokkal jobb, mint egy hosszú távú vagy raliversenyző élete. A Forma-1-ben sokkal több a kiváltság, mind a rendelkezésedre áll. 5 csillagos hotelekben szállsz meg a pályák közelében, és jól összerakott menetrended van, illetve egy rutinod, amit minden héten megismételsz.”

„Itt nincs sok improvizálás. A Forma-1-es kívüli világ nagyon más, sokkal nehezebb. A Dakaron ott aludtunk, ahol tudtunk, ott mosakodtunk, ahol tudtunk. A sorozatban ezt a más életet is meg akartam mutatni.”

#8 Toyota Gazoo Racing Toyota TS050: Sébastien Buemi, Kazuki Nakajima, Fernando Alonso win the Le Mans 24 Hours and the FIA World Endurance Championship Super Season 2018 / 2019

#8 Toyota Gazoo Racing Toyota TS050: Sébastien Buemi, Kazuki Nakajima, Fernando Alonso win the Le Mans 24 Hours and the FIA World Endurance Championship Super Season 2018 / 2019

Fotó készítője: JEP / Motorsport Images

„Ez nem mindig könnyű, de egy idő után elfeledkezel a kamerákról. A cél az volt, hogy megmutassuk egy versenyző mindennapjait. Az emberek csak a vasárnapi versenyeket, a dobogót és az interjúkat látják, azt viszont nem, hogy mi történik ezeken kívül.”
„Ez a két Forma-1-en kívüli év ideális volt a sorozat szempontjából. Egy hosszú távú vagy egy raliversenyen olyan dolgokhoz is hozzáférsz forgatási szempontból, amit egy Forma-1-es verseny esetén nem lehetne megtenni.”

A versenyigazgató válaszolt Hamilton vádjaira.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Nem tudott pontot szerezni Tóth László a Formula Renault hétvégi futamain
Következő cikk A Liberty jó példa az IndyCar számára

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország