Alonso az egyetlen, aki a mezőnyből magáénak tudhatja ezt az „eredményt”

Fernando Alonso idéntől egy olyan fegyverténnyel rendelkezik, mellyel a mezőnyből egyetlen másik pilóta sem. Ő ugyanis az első, aki aktív versenyzőként a hibrid korszakban mind a négy motorgyártó hajtóegységét kipróbálta már.

Fernando Alonso, Aston Martin AMR23

A Forma–1 2014-ben kezdődő új korszaka még három motorgyártóval indult útnak, aztán 2015-re megérkezett a Honda is, Alonso pedig éppen az ő erőforrásaikat kezdte el használni a McLarennél, csak kár, hogy az saját elmondása szerint GP2-es motor volt csupán.

Azt megelőzően ugye a Ferrarinál ment, aztán amikor 2018 végén visszavonult, majd két évre rá az Alpine-nal visszatért, akkor a Renault erőforrásait is kitapasztalhatta. Az idei szezontól pedig az Aston Martin versenyzője, ami azt jelenti, hogy most már a Mercedes motorjairól is lesz véleménye.

Ezzel tehát ő az első, aki a 2014-es hibridek bevezetése óta aktív versenyzőként mind a négy gyártó hajtóegységével ment már. Azért fontos kiemelni azt, hogy aktív versenyzőként, mert ugyanez az „eredmény” tulajdonképpen Kevin Magnussennek is megvan.

A dán az első F1-es szezonjában a McLarennél ment, akik akkor Mercedes-motorokat használtak. 2016-ban aztán a Renault-nál kötött ki, majd 2017-től a Haasnál versenyzett, akik pedig a Ferrari erőforrásait használják.

A kakukktojást a 2015-ös szezon jelenti, hiszen Magnussen akkor nem volt az állandó mezőny tagja, de a McLarennél teszt-és tartalékpilótaként kipróbálhatta a Honda motorját is, és majdnem versenyzett is vele, amikor az Ausztrál Nagydíjon éppen a sérült Alonsót helyettesítette volna, csak a felvezető körben megállt alatta az autó.

A spanyol tehát ilyen téren is egyfajta rekorder lett, az Aston Martin bemutatóján pedig arról beszélt, hogy a mostani volt az első normális téli felkészülése a 2021-es visszatérése óta.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ocon és Gasly „sosem lesznek már legjobb barátok”
Következő cikk Szavazás: Melyik 2023-as kocsi néz ki a legjobban?

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország