Alonso: az Aston Martin a nehéz hétvégéket „jegyzetelésre” használja
Fernando Alonso arról beszélt, hogy az Aston Martin igyekszik az olyan nehéz F1-es hétvégéket, mint amilyen a japán is, „jegyzetelésre” használni, miközben már próbálnak 2024-re építkezni.
A spanyol bajnok Szingapúrban idén először maradt le a pontszerzésről, Szuzukában pedig majdnem idén először maradt le a Q3-ba jutásról, de a csapat már előzetesen tudta, hogy a japán pálya és majd Katar sem fog nekik annyira feküdni. Alonso végül a tizedik helyre kvalifikálta magát, és elmondása szerint nagyjából mindent kihozott az autóból, ami benne volt.
„Szerintem igen” – válaszolta, amikor a Motorsport.com arról kérdezte őt, hogy elérte-e a határokat. „A Q1-ben 14. voltam, a Q2-ben tizedik, majd a Q3-ban is tizedik, szóval igen, mindig a kiesés szélén tanyáztam. Kemény hétvége ez számunkra, hiába jutottunk el eddig mindig a Q3-ba idén. Most csak épphogy sikerült.”
„Papíron kissé aggódtunk a gyors kanyaroktól és Szuzuka jellegétől, mint ahogy Katar miatt is aggódunk. De még a nehéz napon is sikerült bekerülni a legjobb tízbe, köszönhetően egy nagyszerű körnek, szóval ez a fajta időmérő sokak szemében észrevétlen lesz, de én nagyon is büszke vagyok rá” – értékelt a kétszeres bajnok.
„Az év elején még kilenc-tíz pontokat adtak nekem, most meg csak négyet-ötöt, miközben ugyanazon a szinten vagyok. Olyan ez, mint Max [Verstappen] esetében. Ő sem úgy kelt fel ezen a hétvégén, hogy ismét a csúcson vezet, miközben Szingapúrban csak aludt. Szingapúrban 11. volt, most meg a legjobb.”
Megkérdezték még tőle, hogy másképp közelíti-e meg az olyan hétvégéket, ahol tudja, talán gyengébbek lesznek. „Persze. Sok minden van az autóban és a beállítások terén is, melyek csak kísérleti irányok a következő évre vagy a jobb gumikopás érdekében. Aztán hol az időmérőre, hol a futamra helyezzük a hangsúlyt. Sok minden történik tehát a színfalak mögött a nehéz hétvégéken.”
„Folyamatosan jegyzetelünk, próbálunk tanulni mindenből, és látjuk, mit csinálnak az ellenfelek, mint például a McLaren, hiszen ők nagyon nagy lépéseket tettek idén. Ez inspirációt is jelent a következő évre.” Alonso végül még elmondta, hogy nehéz futamra számít, de a célt a lehető legtöbb pont megszerzése jelenti majd.
A Red Bull pedig bőven mindenki előtt Japánban, így a McLaren szerint a jó szereplés ellenére is sok munka vár még rájuk.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.