Alonso átigazolása „sokkoló volt” az Aston Martinhoz

Marcus Ericsson megérti, hogy Fernando Alonso miért igazolt az Aston Martinhoz. A korábbi F1-es pilóta szerint a spanyol helyesen választott, de így is „sokkoló volt” a bejelentés.

Alonso átigazolása „sokkoló volt” az Aston Martinhoz

Fernando Alonso barátot és ellenséget is meglepett azzal, hogy 2023-ra az Aston Martinhoz igazolt. Úgy tűnt, a pilótának még egy éve legalább van az Alpine-nál, de Sebastian Vettel visszavonulása egy másik lehetőséget kínált a spanyolnak. Az Aston Martin pedig nem várt sokat és megragadta a lehetőséget, hogy szerződtesse a spanyolt.

„Amikor megláttam a hírt, természetesen meglepődtem, de minél többet gondolkodom rajta, annál inkább megértem, miért történt ez'' - mondta Ericsson a Sky Sportsnak. Alonso állítólag elsősorban a sportágban való jövője miatt döntött így. Míg az Alpine-nál rövid távon számoltak volna vele, addig a brit csapatnál többéves szerződést kötött.

Még több F1 hír:

Sokan megkérdőjelezik a spanyol döntését, hiszen semmi sem garantálja, hogy jövőre az Aston Martin erősebb lesz az Alpine-nál, ugyanakkor Ericcson szerint nem is feltétlen ez állt a döntés mögött, sokkal inkább a nyugodt, stabil környezet és háttér.

„Szerette volna kézben tartani az irányítást és a saját útját járni. Az Aston Martinnál kínálkozó lehetőséggel megértem, hogy miért élt. A hosszú távú szerződést választotta, szemben az egyéves szerződéssel, amit állítólag az Alpine-nál kapott volna, de a hír így sokkoló volt'' - zárja a svéd.

Továbbfejlesztett erőforrással utazik Belgiumba a Ferrari


Éld át újra az idei Forma-1-es szezon eddigi történéseit:

megosztás
hozzászólás
Ezt a mondatot mantrázza Carlos Sainz a nehéz napokon
Előző cikk

Ezt a mondatot mantrázza Carlos Sainz a nehéz napokon

Következő cikk

Aston Martin: A győztes kultúra kiépítése időbe telik

Aston Martin: A győztes kultúra kiépítése időbe telik