Alonso arra számít, hogy a Williams ismét ott lehet a középmezőnyben

Fernando Alonsót a Stájer Nagydíj első felében George Russell üldözte a Williamsszel, ami talán szokatlan látványnak tűnhetett. A spanyol azonban nem lepődött meg ezen, ráadásul azt várja, hogy a továbbiakban is ott lehet majd a brit alakulat a mezőny sűrűjében.

Fernando Alonso, Alpine A521, George Russell, Williams FW43B, and Daniel Ricciardo, McLaren MCL35M

Fernando Alonso, Alpine A521, George Russell, Williams FW43B, and Daniel Ricciardo, McLaren MCL35M

Charles Coates / Motorsport Images

Russell ismét megmutatta, hogy mekkora tehetség, hiszen a Williams volánjánál pontszerző helyen autózott az első osztrák futam első etapja során. Utána sajnos viszont meghibásodott a hajtóegysége, így újra szertefoszlottak a pontszerzésről szőtt álmai.

Alonso ennek ellenére úgy látja, hogy a grove-i csapat megint képes lehet hasonlóan jó teljesítményre, amikor a mezőny ezen a hétvégén újra a Red Bull Ringen csap össze. Amikor rákérdeztek nála, hogy meglepődött-e, hogy egy Williams üldözte őt, a kétszeres bajnok kijelentette, hogy egyáltalán nem.

„Már pénteken is igazán gyorsak voltak. Azt hiszem tavaly is a 11.-ek voltak ugyanezen a helyszínen, szóval azt vártam, hogy most is ott lesznek. Ugyan fel kellett adnia a futamot, de a következő hétvégén arra számítok, hogy újra közel lesznek hozzánk.”

Még több F1 hír:

Bár a végeredmény nem azt hozta, amiben reménykedtek, de a Williams megint megmutatta, hogy előre tudtak idén lépni. Nicholas Latifi majdnem bejutott a Q2-be, Russell pedig a Q3-ba. A brit szombaton Carlos Sainzot, Daniel Ricciardót és Sebastian Vettelt is le tudta győzni, ez pedig nem kis teljesítmény.

Miközben a Williamsnek tehát kedvez az osztrák vonalvezetés, Alonso szerint az Alpine esetében ugyanez már nem igazán mondható el, hiába lett kilencedik a versenyen. „Nem gondolnám, hogy Ausztria a legjobb pályánk. Ezzel kell azonban beérnünk, szóval próbálunk annyi pontot szerezni, amennyit csak tudunk.”

„Az első futamon egészen jól sikerült a dolog, hiszen eggyel többet szereztünk, mint az AlphaTauri és kettővel kevesebbet, mint az Aston Martin, tehát sikerült minimalizálni a veszteségeket. Most hétvégén megint nehéz lesz, de igyekszünk mindent kihozni belőle.”

Mazepin fura ajándékárol mesélt Günther Steiner csapatfőnök

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Glock szerint ez a pilóta lehet a kulcs a Ferrari kontra McLaren csatában
Következő cikk Ezt tanácsolta Jos Verstappen Schumacher anyukájának

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország