BRÉKING

Alonso anno ment volna a Mercedeshez, de csak a McLaren maradt neki a pályafutása végéig...

Fernando Alonso már sokszor elmondta, hogy a McLaren lesz az utolsó csapata a Forma-1-ben – azonban kérdés, hogy 2017 lesz-e az utolsó éve a spanyolnak. Erre csak 2017-ben kaphatunk választ.

A kétszeres spanyol bajnok három éves szerződést írt alá a McLarennel, ami jövő év végén jár le. Alonso még nem tudja, hogy utána mit hoz a jövő – csak azt erősíti meg, hogy más csapatban már nem gondolkozik a királykategórián belül.

„Jelen pillanatban, őszintén szólva, a McLaren-Honda az egyetlen opció a számomra, ugyanis ez a csapat az egyetlen, ami fel tudja venni a harcot a Mercedessel a bajnoki címért. Mi tudjuk csak megállítani az ezüstnyilak dominanciáját a Forma-1-ben.” – mondta Alonso a Sky Sports News HQ-nak.

„A nagy szabályváltoztatással és a Forma-1 jövőjével még meglátjuk, mi történik. Többé már nem vagyok fiatal, szóval igazán remélem, hogy a McLaren-Hondával nyerhetek. Egyre közelebb és közelebb kerülünk a célunkhoz, és 2017 után meglátjuk, hogy a McLarennel maradok-e vagy befejezem a Forma-1-es pályafutásom.”

„Nem hinném, hogy átigazolnék egy másik istállóhoz.”

Alonso a sport szabályait rendszeresen kritizálja, és múlt héten az új időmérő rendszer által kavart zűrzavart is „szomorúnak” titulálta.

A spanyol abban hisz inkább, hogy az autókat gyorsabbá és dinamikusabbá kellene tenni 2017-től, ugyanis ez lehet a sport sikeres jövőjének kulcsa.

„Először is, meglátjuk, hogy élvezem-e majd a jövő évi autók vezetését, illetve hogy a Forma-1-es szabályok hogyan alakulnak.”

„Aztán, ha továbbra is élvezem, és látom annak a lehetőségét, hogy egy nap még világbajnok lehetek, akkor valószínűleg meghosszabbítanom a szerződésem, és továbbra is küzdök a harmadik bajnoki diadalért.”

„Azonban jelen pillanatban ez még túl messze van. Még 2016 sem kezdődött el, szóval először is erre az évre kell koncentrálni.”

//

Alonso nem él álomvilágban... fotó:dppi Fernando Alonso - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on Tuesday, March 8, 2016

Alonso 2015-ben csatlakozott a McLarenhez, miután öt sikertelen év után elhagyta Maranellót – ez alatt az idő alatt háromszor is a bajnoki összetett második helyén végzett. Azonban mielőtt visszatért volna Wokingba, Alonso megerősítette, hogy a menedzsmentjével felvették a kapcsolatot a Mercedessel is, még 2014-ben.

„Ez egy nagyon közvetlen meeting volt, csak egy beszélgetés.” – mondta a spanyol.

„Nem hiszem, hogy ez egy különösen mély megbeszélés lett volna egy valódi lehetőségről. Inkább csak egy felvetés volt… azonban akkoriban sosem kerültem olyan helyzetbe, hogy tényleg megegyezzünk, így a McLaren-Honda volt a legjobb lehetőség.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso: Már "csak" a teljesítmény hiányzik a McLaren-Hondánál!
Következő cikk A Motor1.com kinevezte John Neffet a nemzetközi tevékenységek főszerkesztőjévé

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország