Alonso: Szupererős vagyok, már most mennék Bahreinbe

Fernando Alonso saját bevallása szerint sem tudott megfelelően felkészülni a 2021-es idényre, minek után biciklibalesetet szenvedett közvetlenül a szezon előtt. A spanyol most komolyabban akar foglalkozni a fizikai fittségével az új idény előtt.

Fernando Alonso, Alpine F1

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Fernando Alonso eredményes 2021-es szezont tudhat a háta mögött, hiszen rögtön a visszatérésének évében képes volt legyőzni jóval fiatalabb csapattársát az egyéni pontversenyben, ráadásul dobogón is ünnepelhetett egy alkalommal.

Arra a kérdésre, hogy van-e valamilyen speciális felkészülésre szüksége a 2022-es szezonra, Alonso humorosan reagált. „Nincs szükségem rá, szupererős vagyok és készen állok! Akár jövő héten Bahreinben elkezdeném a szezont.”

„Azt terveztem, hogy jövőre másképp készülök, de nem azért, mert más lesz az autó, mert szerintem az autók nagyon hasonlóak lesznek a vezetés, az erők, a köridők tekintetében. Hanem csak azért, mert ezen a télen nem tudtam megfelelő felkészülést végezni.”

Még több F1 hír:

„A biciklibaleset után csak a napokat számoltam, hogy mehessek Bahreinbe. És éppen időben sikerült Bahreinbe érnem, de nem megfelelő fizikai felkészüléssel. Ezen a télen egy kicsit többet akarok tenni ezért.”

„Nyilvánvaló, hogy most, hogy 40 éves leszek, nem ugyanúgy edzek, mint 23 évesen. Többet kell edzened, többet kell nyújtanod, másképp kell étkezned, és sok-sok más dolgot kell tenned ahhoz, hogy ugyanolyan formában és erőben legyél.”

„Szóval készen állok erre, ezért is jöttem vissza. Több áldozatot kell hozni. De ez a tervem erre a télre, hogy, olyan erős legyek, amennyire csak tudok. Edzenem kell majd, és többet kell majd tennem, mint a többi versenyzőnek. Mert igen, idősebb vagyok náluk.”

Hill szerint Hamiltonnak vissza kellett volna adnia a pozíciót

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen kiemelte a legjobb és legrosszabb pillanatait a szezonnak
Következő cikk Hivatalos: A Mercedes visszavonta a fellebezését!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország