BRÉKING

Alonso: Adjatok egy lapot, és leírom a következő három futam rajtsorrendjét!

Fernando Alonso is szívesen látná, amint izgalmasabb utat vesz a Forma-1, de az újbóli szabályváltozás kétélű dolog, azt is bizonyítaná, hogy rossz ösvényen járt a sport az elmúlt években. A McLaren versenyzője régi motoros, versenyzett már akkor is, amikor sokkal keményebbek voltak a gépek.

Raikkonen szerint egyértelműen szükség lenne a változásra az F1-ben, Button kicsit óvatosabban foglalt állást a kérdésben. Alonso szerint sem olyan egyszerű a dolog, mint gondolnánk, ráadásul az újabb változás is megerősítené azt, hogy tévúton jártak az elmúlt években.

"Ha sor kerülne rá, akkor olyasmi szabályaink lesznek, mint 7-8 éve, ami azt jelentené, hogy az elmúlt 4-5 évben rossz irányba mentünk"- fejtette ki véleményét. Ezek szerint rossz irányba tartott a sport? "Szerintem a lelátók megadják a választ..."

Button 2004-et hozta fel, mint legemlékezetesebb időszakot, Alonso is majdnem így látja. "2005-ben az autók nyolc másodperccel gyorsabbak voltak. Idén a mérnökök kalkulációt végeztek Malajziában, miszerint az idei győztes hat körrel lassabban ért volna célba a 2006-os győzteshez képest - tehát hatszor körözték volna le"- mondta Alonso. "Ha nyolc másodperccel gyorsabb vagy egy körön, vagy hat-hét perccel a futamon, akkor az fizikálisan és mentálisan nagy kihívást jelent. Minden a határon volt."

https://www.youtube.com/watch?t=1165&v=nIXhuGtFnP0

Mit gondol a tankolás újbóli bevezetéséről? "Lehet, hogy megnyitja az utat a képzelőerő számára a stratégia terén, ami segíthet pár futamon. Ha dönthetsz arról, hogy mennyi üzemanyaggal vágsz neki az első etapnak, vagy arról, hogy mennyivel rajtolsz el, akkor ezek segíthetnek, ahogy korábban is. Emlékszem, hogy szereztem pár pole-t 2003-ban, feleannyi üzemanyaggal, mint a többiek, majd láthatod, mi történik a versenyen. Az első tíz körben vezetsz, esetleg esik, bejöhet a biztonsági autó, sok minden történhet, ami megváltoztathatja a hétvégét."

"Ha nem (változtatnak)... Ha adnak nekem egy papírt, megadom a rajtrácsot innen, Kanadáról és Ausztriáról, és egy vagy két pozíciót tévesztek el. Ez az, aminek nem örülnek most a rajongók"- összegezte.

 

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton hosszabbítása automatikusan másodszámúvá tette Rosberget a Mercedesnél?
Következő cikk Hamilton kiharcolta magának a maximumot: a 10 százalék marad a zsebében, nem a menedzseré

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország