Alonso a top 10-ben, Leclerc „ráesett” Hamiltonra az F1 erősorrendjében

Az F1.com a stájer nagydíjhétvége után frissítette a hat szakértője által összeállított Forma-1-es erősorrendjét, amelyben Max Verstappen és Lando Norris kezd ellógni a mezőnytől, Charles Leclerc pedig nagyon közel került Lewis Hamiltonhoz.

Fernando Alonso, Alpine A521

Zak Mauger / Motorsport Images

A Stájer Nagydíjon Max Verstappen domináns teljesítménnyel tudott győzni, így tovább növelte az előnyét az egyéni pontversenyben, az F1.com pedig – ahogy azt már megszokhattuk – a verseny után kiadta a frissített erősorrendjét.

A futam legjobbjának egyértelműen Verstappent látták az F1.com szakértői (9,8), rajta kívül pedig még a középmezőny legjobb pozícióját megszerző Norris (9,3) és a drámai körülmények között kieső Russell (9,2) zárt 9 pont felett.

A sorrendben a két ferraris, Sainz (8,3) és Leclerc (8,2) következett, a versenyen a második helyen célba érő Hamilton pedig 8 pontot kapott a hat szakértőtől. A top 10-be még Stroll (8), Alonso (7,8), Gasly (7,4) és Perez (7,2) fért be.

Még több F1 hír:

A szezon összesített erősorrendjében így Verstappen tovább növelte az előnyét és Norris is kezd elhúzni a mezőny többi részétől, Hamiltonra pedig „ráesett” Leclerc. Gasly és Sainz tartotta a pozícióját, Russell pedig a 9. helyről a 7.-re ugrott.

Perez egy hellyel hátrébb csúszott, Alonso pedig most már ott van a kilencedik helyen – ezzel egyidőben pedig Ocon kikerült a top 10-ből. Az Alfa Romeo-pilóta Giovinazzi változatlanul továbbra is a 10., az olasz versenyző átlaga 7 pont.

Az összesített állást alább nézhetitek meg, a hétvégén pedig újabb Forma-1-es futam fog következni: Ausztriában marad a mezőny, ahol az Osztrák Nagydíjat fogják megrendezni.

1. Max Verstappen 9,1 pont
2. Lando Norris 8,7 pont
3. Lewis Hamilton 8,2 pont
4. Charles Leclerc 8,1 pont
5. Pierre Gasly 7,7 pont
6. Carlos Sainz 7,5 pont
7. George Russell 7,4 pont
8. Sergio Perez 7,3 pont
9. Fernando Alonso 7,1 pont
10. Antonio Giovinazzi 7 pont

Alonso: Tárgyaltam a Red Bull-lal is…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nem Verstappen vagy Vettel! Horner elmondta, ki volt a Red Bull legnagyobb igazolása
Következő cikk A Red Bull a Ferrarival is tárgyalt az esetleges motorpartnerségről – Horner

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország