Alonso, a szinte tökéletes F1-es versenyző: gyakorlatilag nem hibázik

Nagyon kevés olyan összetett pilóta van a Forma-1-ben, mint Fernando Alonso, aki ennyire magabiztos és ilyen kevés hibát vét.

XPB Images

Valahogy a spanyol világbajnok kapcsán soha nem jutnak eszünkbe a versenyzői hibák. A nagyon nagy tapasztalattal bíró pilóta gyakorlatilag hiba nélkül hozza le a szezonokat, miközben a szakértők és a korábbi bajnokok, valamint a társai is őt nevezik meg a legjobbnak.

Autós újságírót keresünk a Motor1 hazai csapatába, dolgozz velünk!

Ennek ellenére 2006 óta nem volt bajnok, noha erre 2007-ben, 2010-ben és 2012-ben is nagy esélye volt. A McLaren-Hondánál a harmadik éve csak szenved, de időről időre a nagyon gyenge Honda motorral is képes villantani.

Legutóbb Spa-Francorchampsban tette ezt meg a rajtnál, amiről már megmutathattuk nektek az onboard felvételt. Most ismét egy rajtolás került középpontba, Monzából, mely ezen a hétvégén látja vendégül a Forma-1 mezőnyét.

Alonso indulása nem volt problémamentes, de a kiváló reflexmozdulatainak köszönhetően megoldotta a kérdést. Ez az olasz verseny sem lesz számára túl könnyű, mert a Honda erőforrása még mindig nagyon gyenge és a megbízhatósága sem tökéletes.

És akkor jöjjön az a bizonyos onboard videó, benne Alonsóval és a McLaren-Hondával

 
Előző cikk Räikkönen még soha nem nyert Monzában: Vettel és Hamilton negyedszerre?
Következő cikk F1 2017: Hamilton túl közel, Bottas túl messze Vettel-től?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország