Alonso a saját gokart pályáján kezdte meg a nyári szünetet, de az Alpine nem tudott erről - videó!
A Forma-1 szabadságon van, és a legtöbb pilóta is. Fernando Alonso azonban ismét bebizonyítja, hogy nem sok más jár a fejében, mint a versenyzés. Jelenleg nem Görögországban nyaral, ahogyan azt csapatfőnöke, Otmar Szafnauer tudja.
Az Alpine pilótája nem a tengerparton, hanem saját pályáján, Oviedóban tölti a szabadságát. Szerdán egy gokarttal körözött a pályán, a rajongók és Alonso gokartosainak legnagyobb örömére. Ahogy Alonso maga is kijelentette, „ez a kedvenc tevékenysége a nyaraláson", és nincs, aki meg meri kérdőjelezni ezeket a szavakat.
A kommentek között okozott némi mulatságot, hogy a csapatfőnök Szafnauer az Autosport.com-nak azt mondta, hogy a pilóta jelenleg egy hajón tölti az idejét Görögországban és teljesíteni fogja a szerződésében vállaltakat.
A nyári szünet legnagyobb szenzációja, természetesen Sebastian Vettel visszavonulásának bejelentése után az volt, hogy a veterán spanyol a szezon végén elhagyja az Alpine-t és az Aston Martinhoz szerződik, ráadásul nem is egy évre.
Az Alpine gyorsan reagált és bejelentették Oscar Piastri szerződtetését, de a fiatal ausztrál ezt hamar cáfolta, mondván, hogy ő nem tud semmit az egészről és biztosan nem lesz jövőre az Alpine pilótája.
Alex Albon többéves szerződést írt alá a Williamsnél!
Íme a spái 24 órás videós összefoglalója:
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.