Alonso a Red Bull következő hibáját várja

A Forma-1 Monacói Nagydíját követően Fernando Alonso még a fejlesztésekkel megrakott Aston Martint elnézve is arra jutott, hogy akkor lesz a következő esélye a győzelemre, ha a Red Bull hibázik.

Fernando Alonso, Aston Martin F1 Team, Yuki Tsunoda, Scuderia AlphaTauri, speak to the media

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Fernando Alonso örül annak, hogy a csapat a hazai versenyére fejlesztésekkel készült, de ennek ellenére nem gondolja, hogy Barcelonában szembeszállhatnának a Red Bullal. Azért így is a legjobb eredményért fognak küzdeni, mondta el a Spanyol Nagydíj előtti sajtótájékoztatón.

„Szerintem ugyanott vagyunk, mint eddig, Monacóban Checo kiesett az egyenletből, ezért tudtunk a második helyért harcolni. Az év elején voltak hasonló lehetőségeink. Láttuk a potenciált a Red Bullban, Max nagyon jó tempót ment a közepeseken, most várjuk, mikor adódik újra lehetőségünk. Nem kerülünk egyre közelebb a Red Bullhoz, szerintem nem változott a helyzetünk.”

Ugyanakkor a kétszeres világbajnok azért örül annak, hogy az Aston Martin minden hétvégén be tud mutatni apró fejlődést: „Vannak új alkatrészeink, pontosan nem tudom, hogy mik, majd kiderül, ha az FIA közzéteszi erről a dokumentumot.”

„Azt hiszem, az első szárnyon lesz valami módosítás, de teljesen új alkatrészek is lesznek, van, amely csak erre a pályára lesz, van, ami segíteni fog a köridő javításában, én örülök annak, hogy így állunk hozzá a dolgokhoz, hogy mindig van valami új az autón.”

Mindeközben a volt Forma-1-es pilóta, Timo Glock arról beszélt, hogy szerinte Alonso lesz Max Verstappen legnagyobb ellenfele az idei szezonban.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Íme, a Ferrari új oldaldoboza, a Red Bull receptje alapján!
Következő cikk Sainz bízik benne, hogy a Spanyol Nagydíjtól kezdve fordul a kocka a Ferrari számára

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország