Forma-1 Miami Nagydíj

Alonso: A mínusz 12 csak egy félreértés volt, a csapat jót nevetett

Fernando Alonso a verseny korai szakaszában jelezte a csapatának, hogy a tervezetthez képest 12 körrel hamarabb szeretne kijönni kereket cserélni, ám mint utólag kiderült, a spanyol összetévesztette a stratégiáját.

Fernando Alonso, Aston Martin F1 Team, 3rd position, is interviewed in Parc Ferme

Alonso ismét egy remek teljesítménnyel rukkolt elő, ezúttal Miamiban, ahol a Red Bullok mögött ő volt a leggyorsabb pilóta a vasárnapi futamon. A kétszeres spanyol bajnok ezzel már négy alkalommal állhatott dobogóra idén.

Pedig a szabadedzéseken úgy tűnt, hogy ez nem Alonso hétvégéje lesz, mivel az Aston nem igazán találta meg a megfelelő beállításokat. A spanyol aztán némi szerencsével megszerezte a 2. helyet a kvalifikáción, a futamon pedig odaért a legjobb háromba.

Egy ponton mégis úgy tűnt, hogy gumiproblémái lehetnek Alonsónak, mivel jelezte a csapatának, hogy az előzetes tervektől eltérően hamarabb ki szeretne állni a bokszba. Mint utólag kiderült, csak egy félreértésről volt szó.

„A terv mínusz 12” – szólt bele a rádióba Alonso, ami – első hallásra – úgy tűnt, hogy a kétszeres spanyol bajnok a tervezett kiállás előtt 12 körrel szeretett volna bejönni a bokszba. A közvetítés során hamar kiderült, hogy valami trükk lehet a dologban, mivel Alonso volt az utolsó pilóta, aki megkapta a keményeket, tehát sokáig kint maradt a közepeseken.

Utólag Alonso a Sky Sports F1-nek elárulta, hogy valójában ő vétett hibát, mivel összetévesztette a stratégiákat. „Volt egy A és egy B tervem, és összekevertem őket, így a mínusz 12 nem az volt, amire mások gondoltak.”

„Pár másodperccel később bocsánatot kértem, a csapat megértette a dolgot, mert nevettek. Nem lehetett mínusz 12-t csinálni, mert már túl voltunk azon a körön.”

Olvasd el az összefoglalónkat a futamról. Verstappen leiskolázta Perezt, Alonso a 3. a Miami Nagydíjon…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton a 6. helye után: Remekül éreztem magam!
Következő cikk Norris kicsit odaszúrt De Vriesnek: „Mostanában többször is csinált ilyesmit”

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország