Alonso: a Mercedes külön ligában van, az új időmérő meg maga az őrület

Alonso: a Mercedes külön ligában van, az új időmérő meg maga az őrület

Fernando Alonso szerint az F1 döntnökei csak újabb fejfájást akarnak okozni a rajongóknak az új időmérőrendszerrel, ami Bernie Ecclestone szavai alapján majd a Spanyol GP-től lép életbe. A McLaren-Honda versenyzője elég borúsan látja a helyzetet –...

2017-től új külalak, idén új időmérő, szóval „odafent” igyekeznek tenni valamit, hogy újra fellendüljön az érdeklődés. „Minden országban csökken (a nézőszám), így folyamatosan új dolgokban gondolkoznak, hogy visszanyerjék a népszerűségét”- mondta Alonso a spanyol COPE rádiónak adott interjúban, amit a Motorsport.com hozott le írásban.

„De pár dolog, amit fontolgatnak, egyszerűen őrület. Mint az új időmérő, ami bonyolultabb annál, mint amivel most rendelkezünk. Újabb fejfájást okozunk vele a rajongóknak. Kicsit nehéz lesz követni, és az emberek hangos autókat akarnak, amikor bekapcsolják a tévét, mindezt nagy abroncsokkal, folyamatos előzésekkel, és jelen pillanatban ez nem áll fenn.”

Jövőre változni fognak az autók, a cél, hogy nagyobb kihívást jelentsenek majd a versenyzőknek, nehezebb legyen vezetni őket. Alonso szerint van hova fejlődni, mivel jelenleg ez sem adott.

„Nem követelnek sokat. Emlékszem a tesztekre a régi autókkal: nem tudtál aludni este, mert annyira fáradt voltál, fájt a nyakad, kába voltál, amikor lefeküdtél. Most elég megnézni a köridőket: 1:26 Barcelonában, amikor 1:16-hoz voltál szokva. Közel 1:24 alatt teljesítettünk egy kört, amikor integettünk az embereknek, vagy 1:25 alatt, és most 1:26-okat megyünk. Szóval nem jelent nagy kihívást.”

Rosberg autójára ma felkerült a lágy abroncs, először a teszteken, és rögtön futott vele egy 1:23.022 –őt, amivel 7 tizedet adott Vettel legjobb lágy körének, és csak két tizedre van vele a Ferrari ultralágyas idejétől. Az első komoly jel, hogy a W07 rendkívül gyors, az előny megmaradt. Alonso még ez előtt nyilatkozott az esélyekről.

„A Mercedes külön ligában van, nagyon erős. Valami katasztrofálisat kellett volna csinálniuk, hogy veszítsenek. Szerintem senki sem tehet szert arra a teljesítményre. Most Vettel és a Ferrari (a harmadik), de nem zárnám ki a Williamst, a Red Bullt, vagy a Force Indiát, ami erősebbnek tűnik, mint általában. Reméljük azt is, előbb vagy utóbb mi is közel leszünk, pláne azokon a pályákon, melyek jobban kedveznek nekünk.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso
Cikk típusa BRÉKING