Alonso a legjobbként hagyja el a Forma-1-et?

Fernando Alonso hiába képviseli a legmagasabb szintet, és sokan még mindig őt tartják a legjobbnak, nagyon régóta nem versenyezhet az élmezőnyben.

Fernando Alonso, McLaren MCL33

Fernando Alonso, McLaren MCL33

Jerry Andre / Motorsport Images

Fernando Alonso, McLaren, takes his helmet off on the grid
Fernando Alonso, McLaren MCL33 and Stoffel Vandoorne, McLaren MCL33
Fernando Alonso, McLaren MCL33
Fernando Alonso, McLaren MCL33
Fernando Alonso, McLaren, puts his helmet on

Ha valaki 2006-ban azt mondja, hogy Alonso már soha nem lesz világbajnok a Forma-1-ben, minden bizonnyal jót nevetünk az állításán. Még maga Fernando is úgy nyilatkozott, soha nem gondolta volna, hogy a második címe után ennyi idő telik el újabb trófea nélkül.

Alonso 2007-ben a McLarennel, míg 2010-ben és 2012-ben a Ferrarival volt nagyon közel ahhoz, hogy újra felérjen a csúcsra. Több, mint 10 esztendővel ezelőtt Kimi Räikkönen, majd azután Sebastian Vettel akadályozta meg a riválisát az ünneplésben. 

Azzal pedig, hogy idő előtt elhagyta a Ferrarit, valószínűleg véget is vetett az igazi F1-es pályafutásának, hiszen a McLaren-Hondával és a McLaren-Renault-val sem tudott ott lenni a top-csapatok között. A teljesítményére nem lehet panasz, de ezekkel a gyengébb csomagokkal még ő sem tudott csodát tenni.

Ezek után senki számára nem okozhatott nagy meglepetést az, hogy Alonso bejelentette, 2019-ben már nem áll rajthoz a Forma-1-ben, bár a visszatérés lehetőségét nem zárta ki.

Cesare Fiorio, aki a Minardi vezetője volt, elismerően nyilatkozott a McLarennél versenyző pilótáról.

„Számomra Fernando még mindig a legerősebb versenyző a rajtrácson. Sajnos az elmúlt három évben nem volt képes ezt bizonyítani az alatta dolgozó versenyképtelen autók miatt, és helyette a kezdőkkel kellett harcolnia.” – mondta Fiorio a La Gazzetta dello Sportnak.

„Ezzel így a legjobb versenyző hagyja el a Forma-1-et.” – tette hozzá.

Nem mindenki van ilyen jó véleménnyel a világbajnokról. Jody Scheckter, 1979 Forma-1 bajnoka például egy túlértékelt versenyzőnek nevezte Alonsót, amivel nem kis médiavisszhangot váltott ki, különösen a rajongók körében.

Még több F1 hír:

Felipe Massa már finomabban fogalmazta meg a kritikáját a korábbi csapattársával szemben, akit nagyon megosztó személyiségnek írt le az istállón belül.

A Forma-1-ben sokan nyilatkoztak már arról, hogy noha Alonso egy egészen kiváló tehetség, bomlasztó személyiség, és nincs igazán jó hatással a körülötte lévő csapattagokra. Talán ez is közrejátszott abban, hogy két cím maradt a neve mellett?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Villeneuve: Vettel próbálná élve felfalni Leclerc-ket
Következő cikk Egy F1-es karrier, mely már 2014-ben véget ért: Fernando Alonso

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország