Alonso a legjobb felzárkózó a McLarennel

megosztás
hozzászólás
Alonso a legjobb felzárkózó a McLarennel
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2018. júl. 12. 6:12

Jelenleg Fernando Alonso vezeti a legjobb felzárkózók listáját, tekintve azt, hogy mennyit lépett előre a rajthelyéhez képest.

A McLaren spanyol világbajnoka sem így képzelte el ezt a szezont a Forma-1-ben. A Honda távozásával mindenki fellélegzett Wokingban, és őszintén hittek abban, hogy a Renault motorjával rögtön visszatérnek az élmezőnybe.

A britek eleinte még arról beszéltek, hogy a szimulációs adatok szerint önmagában a Renault erőforrása körönként 1 másodpercet jelent számukra. Az MCL33 azonban egy rosszul sikerült konstrukció, legalábbis, ha azt összehasonlítjuk az ugyanazt a motort használó Red Bullal, mely fényévekre van tőlük.

Még több F1 hír:

A McLaren a középmezőnyben szerepel, de annak sem az első felében. A Haas és a Renault is versenyképesebb, miközben már a Force India is megelőzte őket. A csapat számára Alonso jelentheti az egyetlen fényt a bizonyos alagút végén, aki a Red Bull Ringen 12 helyet lépett előre a pontszerzők közé. Ezzel pillanatnyilag ő vezeti a listát.

A második helyen Max Verstappent találjuk a Red Bullal. A Red Bull holland versenyzője a saját hibájának köszönhetően csak a mezőny végéről indulhatott, de végül 9. lett. Verstappen a harmadik szabadedzésen elkövetett hibájával még az időmérőn sem vehetett részt. Ezzel szemben Daniel Ricciardo a másik Red Bullal az első sorból vághatott neki a viadalnak, amit végül meg is nyert.

A képzeletbeli dobogó legalsó fokán Brendon Hartley állhat a Toro Rossóval. Az új-zélandi Bakuban a 19. helyről mentett pontot, de a hírek szerint így is meg vannak számlálva a napjai az olaszoknál a gyenge teljesítménye miatt.

A legjobb ötben van még Romain Grosjean, aki Sergio Pérezhez, Marcus Ericssonhoz, Pierre Gaslyhoz és Charles Leclerchez hasonlóan 8 helyet javított a rajtpozíciójához képest.

A top-csapatok versenyzői közül Lewis Hamilton például 6 helyet ugrott előre az egyik versenyén, míg Kimi Räikkönen 4-et Bakuban, addig Sebastian Vettel 3-at a Red Bull Ringen.

Előrelépés Cél Rajthely Versenyző Csapat Helyszín
12 8 20 Fernando Alonso McLaren Red Bull Ring
11 9 20 Max Verstappen Red Bull Monte Carlo
9 10 19 Brendon Hartley Toro Rosso Baku
8 12 20 Romain Grosjean Haas Montreal
8 7 15 Sergio Perez Force India Red Bull Ring
8 9 17 Marcus Ericsson Sauber Bahrein
8 11 19 Pierre Gasly Toro Rosso Montreal
8 9 17 Charles Leclerc Sauber Red Bull Ring
7 11 18 Lance Stroll Williams Catalunya
7 8 15 Valtteri Bottas Mercedes Melbourne
7 9 16 Stoffel Vandoorne McLaren Baku
6 13 19 Kevin Magnussen Haas Monte Carlo
6 3 9 Lewis Hamilton Mercedes Bahrein
5 1 6 Daniel Ricciardo Red Bull Sanghaj
5 6 11 Esteban Ocon Force India Red Bull Ring
5 14 19 Sergey Sirotkin Williams Catalunya
4 2 6 Kimi Räikkonen Ferrari Baku
4 5 9 Carlos Sainz Renault Baku
3 8 11 Nico Hulkenberg Renault Monte Carlo
3 3 6 Sebastian Vettel Ferrari Red Bull Ring
Következő cikk
Villeneuve: „A Williams halott…”

Előző cikk

Villeneuve: „A Williams halott…”

Következő cikk

Felhígíthatja az F1-et Amerikában a Miamiba tervezett nagydíj?

Felhígíthatja az F1-et Amerikában a Miamiba tervezett nagydíj?