Alonso a legjobb esetben is csak tartalék lehet a McLarennél?

A McLaren csapatfőnöke is hangsúlyozta, Carlos Sainz Jr. és Lando Norris az, akivel a jövőben számolnak. Minden percet kihasználnak velük az autó fejlesztésére és a csapat fejlődésére.

Lando Norris, McLaren, and Carlos Sainz Jr., McLaren

Lando Norris, McLaren, and Carlos Sainz Jr., McLaren

Glenn Dunbar / Motorsport Images

Fernando Alonso hiába nem versenyez már a Forma-1-ben, az esetleges visszatérése napi témát szolgáltat a nemzetközi sajtóban. Flavio Briatore azt mondta, a spanyol világbajnok csak egy top-ajánlat esetén térne vissza, és erősen valószínűtlen, hogy ez 2020-ban megtörténhet, hiszen nincsenek szabad helyek, valamint Alonso a Dakarra készül, jövőre pedig ismét nekifutna az Indy 500-nak.

Még több F1 hír:

Legutóbb Zak Brown, a McLaren első embere beszélt arról, hogy Alonsónak csak az idei évre van szerződése a márkával nagykövetként, de nyitottak arra, hogy hosszabbítsanak vele. Az azonban szinte kizárt, hogy Sainz vagy Norris helyére igazolják. Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke is mondott néhány szót a helyzetről, miután Amerikában megkérdezték, hogy Alonso csak nagykövetként maradhat vagy esetleg tartaléknak is?

„Hogy őszinte legyek, jelenleg nincs mit mondanom erről. Nagyon elégedettek vagyunk azzal, ahogy Landóval és Carlosszal dolgozunk. Ők a jövő számunkra. Emiatt is használjuk minden egyes másodpercet arra, hogy közösen fejlesszük az autót. Minden egyes másodpercet ezzel a két sráccal élünk meg.” - tette egyértelművé Seidl.

„A tartalékversenyző személyéről még nem gondolkodtunk el a következő évet illetően. Elégedettek vagyunk azzal, hogy a Renault-val közösen az idei évre Szergej Szirotkin a tartalékunk. Ez a téma azonban a télre vonatkozik.”


A következő videós anyagban virtuálisan járhatjuk be az austini versenypályát, mely 2012-ben mutatkozhatott be a Forma-1-ben. Egy hajtósabb kör a Williams autójával.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marko nem tervezi a nyugdíját, marad a Red Bullnál
Következő cikk Wolff szerint Hamiltonnak van még néhány jó éve

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország