Alonso a harmadik helyet "lőtte be" egyéniben: ambiciózus cél

Alonso a harmadik helyet "lőtte be" egyéniben: ambiciózus cél

Fernando Alonso célja a harmadik hely a bajnokságban, és tudja, ez elég ambiciózus cél, mert Daniel Ricciardóval kell megküzdenie érte. A Scuderia versenyzője bízik a csapatban, mely tudja, milyen személyi változtatásokra van szükség a szervezetben.

Mattiacci vezetése új szellemiséget hozott magával Maranellóba, ami egyben agresszívebb hozzáállást, kockázatvállalást is jelent. Alonso ma úgy nyilatkozott, melyből az világlik ki, eddig sem voltak félénkek.

"Igazából úgy vélem, az elmúlt években elég agresszívek voltunk - ott van például a pull-rod felfüggesztés az autó elején 2012-óta, vagy az új koncepció a kipufogót illetően"- mondta a spanyol. "Folytatni kell az autó és a létesítmények fejlesztését, mindezt annak érdekében, hogy erősebb csapat legyünk, új ötletekkel."

Nagy visszhangot váltott ki Luca Marmorini menesztése, akit Mattia Binotto váltott. "Minden változtatás, amit mostanában hajtottak végre, azt a célt szolgálja, hogy versenyképesebbek és erősebbek legyünk. Tehát, ha a csapat úgy dönt, levált valakit, akkor az azért van, mert azt érzik, az új személy jobban tudja csinálni. Az erőforrás fejlesztése be volt fagyasztva, de a következő évtől valamivel többet kell kiaknázni az erőforrás potenciáljából, mert nem vagyunk egyes ellenfelek teljesítményszintjén. Remélhetőleg az új emberek szert tesznek némi extra erőre!"

//

Post by www.f1-live.hu.

Az év során kemény csatára számít a Williamsszel, de az egyéni bajnokságot nézve is van célja. "Ami az egyéni bajnokságot illeti, a harmadik helyen szeretnék végezni, harcolva Ricciardóval, de ez egy elég ambiciózus cél."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso
Cikk típusa BRÉKING