Forma-1 Miami Nagydíj

Alonso a győzelmet célozza meg Monacóban és Barcelonában

Fernando Alonso a Miami Nagydíjon megszerzett dobogós helyezése után sejtelmesen arra utalt, hogy Monacóban és Barcelonában már a győzelemért szállnak harcba.

Fernando Alonso, Aston Martin F1 Team, in Parc Ferme after Qualifying

A Red Bull és Fernando Alonso az idei szezon eddigi legnagyobb nyertesei, hiszen míg a Milton-Keynes-i alakulat eddig mind az öt futamot megnyerte, addig a kétszeres bajnok négy dobogós helyezést, valamint egy 4. pozíciót tud felmutatni.

Alonso pechjére a Red Bull eddig nem igazán hibázott verseny körülmények között, így egyedül Ausztráliában lett volna esélye a 2. hely megszerzésére, minek után Perez a mezőny végéről rajtolt. Ekkor azonban a feltámadó Mercedes Hamiltonnal a volán mögött elhalászta a jobb helyezést a spanyol orra elől.

Miamiban azonban nem volt kérdés, hogy Alonso a legerősebb a versenytempót tekintve a mezőnyben a két Red Bull mögött, hiszen kényelmes előnnyel ért be a célba Russell és Sainz előtt.

„Az autó csodálatos” – áradozott Alonso az újabb dobogója után. „Azt hiszem, az év elején a dobogó elképesztő eredmény volt. Most, négy dobogó után [öt futamból] többet akarunk, legalább egy 2. helyet, de a két Red Bullt lehetetlenség elkapni, és mindig szupergyorsak.”

„De ahogy mondtam, talán Monacóban, talán Barcelonában van lehetőségünk [a győzelemre]” – tette hozzá a spanyol, aki sejtelmesen arra utalt, hogy a szűk utcai pályán a Red Bull nem tudja majd kihasználni a motorelőnyét.

A kétszeres világbajnok láthatóan nagyon élvezi, hogy ennyi év kihagyás után újra az élmezőnyben küzdhet, de most már vágyik rá, hogy szintet lépjen. Ugyanakkor azt is értékeli, amilye van, hiszen Miamiban sem volt egyszerű rajtja.

„Ez mindig [szórakoztató], és a rajt a rajtrács rossz oldalán kicsit aggódtunk, de minden rendben volt, és a dobogót megszereztük, és így mehetünk az Imola, Monaco és Barcelona hármasra, ahol remélhetőleg folytathatjuk, amit elkezdtünk.”

Olvasd el az összefoglalónkat a futamról: Verstappen leiskolázta Perezt, Alonso a 3. a Miami Nagydíjon…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Horner nem érti: Hol van a Mercedes és a Ferrari?
Következő cikk Vasseur: Ami megy az időmérőn, nem megy a versenyen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország