Alonso: a gumik körüli bizonytalanság vezetett a kevés előzéshez Hollandiában

Fernando Alonso, az Alpine kétszeres világbajnoka úgy gondolja, amiatt volt viszonylag kevés előzés a múlt vasárnapi holland viadalon, mert az F1-es csapatok számára ismeretlen kihívás volt a gumik szempontjából a zandvoorti pálya.

Fernando Alonso, Alpine A521

Fotót készítette: Erik Junius

36 év után láthatott újra autókat száguldani az Északi-tenger partján a holland közönség, és Max Verstappennek sikerült megörvendeztetnie őket egy lenyűgöző győzelemmel. Maga a pálya jelentős felújításon esett át a visszatérés előtt, az 1-es, 3-as és 14-es kanyart például jelentősen megdöntötték.

Mindez azonban az abroncsokra is nagyobb terhet rótt. A kihívásokkal teli vonalvezetés nehézzé tette az előzéseket, a legjobb ötben pedig nem is történt változás a kvalifikációhoz képest. Alonso eközben a kilencedikről a hatodik helyig tudott felkapaszkodni.

Még több F1 hír:

Érzése szerint a szabadedzések során látott sok piros zászlónak is köze volt a kevés helycseréhez, mivel nem tudtak megfelelő hosszú etapokat futni pénteken és szombaton, emiatt pedig a pilóták sem merték annyira nyomni, mert nem tudták, mire számíthatnak a gumiktól.

„Valószínűleg meg kell vizsgálnunk a futamot, és hogy mit lehetne jobban csinálni jövőre. A gumik talán ismeretlenek voltak, ez volt a legnagyobb gond. Nem tudtuk, mire számítsunk, sosem mentünk itt, és nem mentünk elég kört pénteken, szóval csak menedzseltük, hogy eljuthassunk a végéig.”

„Vélhetően ez is jelentősen közrejátszott az unalmas futamban.” Alonso szerint ennek ellenére azért a pozitívumokat is el kell könyvelni, megjegyezvén, hogy más, már ismert helyszíneken is gondot okozott az előzés, pedig ott rendelkeztek elég adattal a Pirelli abroncsairól.

„Amikor elmegyünk Barcelonába, Szingapúrba, Magyarországra vagy Interlagosba, ott nincsenek ezek a problémák, pedig azok a pályák is hasonlóan rosszak az előzési manőverek szempontjából. Ez egy jó hétvége volt azonban, és pozitívnak kell maradnunk Zandvoort esetében, mert azért volt akció is, az atmoszféra pedig elképesztő volt.”

 

Az Alpine veteránja a vasárnapi futam elején mondta csapatának, hogy csak menedzselte a gumijait az első etapban, miután csapattársa, Esteban Ocon szerint „extrém lassan” ment akkor. Végül aztán jól sült el minden számára, hiszen az utolsó kör elején elment Carlos Sainz mellett.

Mindezek ellenére viszont Alonso felfedte, hogy a csapat folyamatosan felülvizsgálni volt kénytelen a stratégiát, mivel nem tudták, mire számítsanak a gumik terén. „A teljes ismeretlenség uralkodott a gumikopás esetében, nem volt múltbéli tapasztalatunk, sem elég körünk péntekről.”

„Minden ötödik körben változtattunk valamit a taktikán, a körszámon, a kiállásokon, szóval itt most nagyobb szerep hárult a pilótára, mint bármely másik futamon, ahol ezeket a számítógép és a szimuláció megoldja” – vélekedett a helyzetről a spanyol.

Ralf Schumacher megint kritikus volt Mazepinnel

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hivatalos: Russell a Mercedeshez igazol!
Következő cikk Williams-vezér: Büszke vagyok rá, hogy George nálunk versenyzett

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország