Alonso: „A fő célom az volt, hogy segítsem Stoffelt…”

megosztás
hozzászólás
Alonso: „A fő célom az volt, hogy segítsem Stoffelt…”
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2018. szept. 29. 13:37

Fernando Alonso boldog, mert teljesítette az egyetlen feladatát, és mindkét McLarent 107%-on belülre hozta az Orosz Nagydíj időmérő edzésén.

Már előre sejteni lehetett, hogy Szocsi nem az a helyszín, ahol a McLarennek lehet esélye a pontszerzésre. A tempó soha nem volt meg az MCL33-ban a hétvége ideje alatt, és közben kiderült, hogy Alonso a motorcsere miatt biztosan a rajtrács végére kerül.

Még több F1 hír:

Vandoorne a másik autóval még így sem tudta legyőzni a spanyol világbajnok csapattársát a Q1-ben. A belga a 19. időt autózta, míg a világbajnok a 17. helyen esett ki.

„A cél az volt, hogy segítsük Stoffelt, és 107%-on belül maradjunk. Mindketten teljesítettük ezt a célt.” – mondta Alonso a MovistarF1 kérdésére.

„A mai időmérő edzés kicsit más volt, mint a korábbiak, hiszen jól tudtuk, hogy mi vár ránk a motorbüntetés miatt. Ezek után borítékolható volt a végeredmény, de nyilvánvaló, hogy a tempónk így sem a legideálisabb, főleg az időmérőn. A legfontosabb ezek után az volt, hogy 107%-on belül legyünk, elkerülvén a problémákat, és onnan próbáljunk meg segíteni Stoffelnek.”

„Nem volt könnyű a Q1, mivel időmérős mód, és minden más nélkül álltam ott. Sok üzemanyaggal hajtottam ki, használt gumikon. Az egyetlen, amit tehettem, hogy szélárnyékot nyújtok a csapattársamnak, segítve őt ezzel. Sajnálatos, hogy az ő autója nem jutott be a Q2-be.”

„Meglátjuk, hogy mit hoz a holnap. Érdekes lesz látni, hogy az eltérő gumitaktika mit hozhat a javunkra, ha úgy alakul. Egész héten a versenyre készültünk, de nem várok csodákat. Tudjuk, hogy nehéz helyzetben vagyunk itt, ugyanakkor bízom benne, hogy mindkét autónkkal jó versenyünk lesz.”

„Szerintem ez még így is egy érdekes futam lehet, mert azt gondoltuk, hogy sokkal könnyebb lesz a dolgunk a gumikkal. Végül ez nem feltétlen így lett, és kihívás jelent jól bánni velük, különösen hátul. Az ultralágyak a legrosszabbak ezeken a területen. A hólyagosodás jól látható volt a hátsó kerekeken.”

„De nem foghatjuk vissza magunkat, és támadnunk kell. Szóval nagyon figyelnünk kell mindenre. Az egyetlen esélyünket a gumik jelenthetik.”

Következő Forma-1 cikk
Ha Vettel lát egy rést vasárnap, akkor biztos rá fog menni

Előző cikk

Ha Vettel lát egy rést vasárnap, akkor biztos rá fog menni

Következő cikk

Leclerc az Orosz Nagydíjon is hozná a hetedik helyet

Leclerc az Orosz Nagydíjon is hozná a hetedik helyet

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Orosz Nagydíj
Versenyzők Fernando Alonso Vásárlás
Csapatok McLaren Vásárlás
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa Hírek