BRÉKING

Alonso: A Ferrari mindent megnyerhet jövőre!

A spanyol világbajnok továbbra is hisz a Ferrari sikeres szereplésében és úgy érzi, jövőre beérhet a kemény munka gyümölcse.

Fernando Alonso korábban több alkalommal is elismerte, hogy azt gondolta, 2014-ig már legalább egy világbajnoki címet szerez a Ferrarival. Ez azonban nem történt meg, noha 2010-ben és 2012-ben is rendkívül közel került hozzá.

A sajtóban a spanyol hosszabbításáról pletykálnak, de állítólag Alonso az új kontraktusért cserébe technikai garanciát és hatalmas fizetést kér cserébe. Fernando elmondása szerint még nem döntött a jövőjéről, és a Ferrari mellett más csapatokkal sem tárgyalt. Most azonban úgy tűnik, hogy a következő évet még biztosan Maranellóban kezdi meg.

„Nyilvánvalóan nem így képzeltük el az évet a csapattal, de még mindig fejlődhetünk és biztos vagyok benne, hogy lesznek jó eredményeink a szezonban. Ugyanakkor reálisnak kell lennünk, és elfogadnunk azt, hogy a Mercedes az igazi és talán egyetlen esélyese a bajnokságnak, valamint számunkra sokkal fontosabb, hogy 2015-re koncentráljunk.” – hangsúlyozta Alonso Hockenheimben.

„Természetesen nagyon jó lenne újra az első helyekért küzdenünk, de a hátrányunk továbbra is jelentős a Mercedeshez képest, mely idén eddig majdnem minden versenyt meg tudott nyerni. Eljön az a pont, amikor a következő évre koncentrálsz. A Ferrarinál egy komoly projekt van megvalósulóban a háttérben, ami segíthet nekünk abban, hogy jövőre megnyerjük az egyéni és a konstruktőri bajnokságot. Ez a cél és hiszünk benne.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„A Ferrari minden szükséges erőforrással és eszközzel rendelkezik ahhoz, hogy felépítsünk egy olyan csapatot, mely képes dominálni a Forma-1-ben. Egyelőre nem tudom, hogy mi fog történni jövőre, mivel nem vagyok jós, de jók az érzéseim.”

A Ferrari hasonló módon beszélt a következő évről, mely sorsdöntő lehet azt illetően, hogy Alonso a csapattal marad, vagy sem.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Súlyos gondok vannak a Brembo fékjeivel a Forma-1-ben? A gyártó mossa kezeit!
Következő cikk Hivatalos: Maldonado 2015-ben is a Lotus versenyzője lesz

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország