Alonso: A Ferrari csak a negyedik leggyorsabb autó Japánban, vagy még annál is gyengébb

Fernando Alonso nem igazán elégedett az első napon látottakkal, amikor a Ferrari nem tűnt túlságosan versenyképesnek.

Fernando Alonso

Nyilvánvaló, hogy továbbra sem várhatunk csodát a tempónkat illetően. A Red Bull, a Mercedes és a Lotus is előttünk van, így még mindig csak a negyedik leggyorsabb csapat vagyunk. Szóval szükségünk van arra, hogy találjunk valamit, és gyorsuljunk, mert jelen helyzetben ez kevés arra, hogy egy igazán erős teljesítményt nyújtsunk szombaton, vagy vasárnap a versenyen, amikor általában versenyképesebbek vagyunk.

Jelen helyzetben pedig úgy tűnik, hogy a McLaren mellett a Toro Rosso is okozhat némi bosszúságot számunkra, ami nem jelent sok jót a folytatást illetően, mivel ezek a csapatok általában mögöttünk vannak, de ma Ricciardo és Button is gyors tudott lenni.

Tisztában vagyok azzal, hogy ez még mindig csak egy pénteki nap volt, és hibáztam is, aminek a végén megpördültem, de gyorsabbnak kell lennünk. Nagyon fontos lesz egy jó időmérős kört zárnunk szombaton, hogy a lehető legközelebb legyünk a Red Bullhoz.

Életben szeretném tartani a reményeimet a bajnokságban, és azon leszek, hogy Sebastian ne tudjon itt bajnoki címet ünnepelni. Matematikailag még mindig esélyesek vagyunk, szóval küzdeni fogunk.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING