BRÉKING

Alonso: A dobogó elérhetetlen volt, de 12 ponttal többet szereztem, mint Raikkönen

Fernando Alonso nagyon örül annak, hogy ismét a csapattársa előtt fejezhette be a futamot, miközben a negyedik helyet szerezte meg Monacóban. Kimi Räikkönen futama nagyon szerencsétlenül sikerült, noha az elején a finn volt előrébb.

Fernando Alonso

A rajtom nem volt a legjobb és vesztettem is egy helyet. Ennek ellenére képes voltam felzárkózni, még akkor is, ha itt Monacóban nagyon nehéz az előzés. Sajnos az első három hely elérhetetlen volt számomra, mivel a Mercedes és a Red Bull tempója is sokkal jobb volt, valamint egy teljesen más versenyt futottak, mint mi.

A biztonsági autó többször is behajtott a pályára, de ez nem segített abban, hogy a dobogó elérhető közelségbe kerüljön számunkra. A Mercedes és Ricciardo egyszerűen túl gyors volt a végén. Szóval megérdemlik ezeket a helyezéseket, nekünk pedig mindenképpen javítanunk kell.

A verseny olyan volt, mint a vonatozás, de ez itt Monacóban megszokott. A koncentráció jelenti a legnagyobb kihívást, mivel itt nincs időd lazítani. Szükségünk van arra, hogy javuljunk, mert tempóban tényleg jelentős a lemaradásunk a riválishoz képest. Egy kicsivel többet kell javulnunk, mint a többiek, és akkor lehet esélyünk. Meglátjuk, hogy mi lesz Kanadában, mert ott egy nagyobb előrelépésre számítunk. A motorteljesítményt is maximalizálni szeretnénk.

Mindent a helyére kell tennünk, mert voltak problémáink a technikával. A túlmelegedés sem segít és a fékek sem a legjobbak. De dolgozunk már ezeken a kérdéseken, és egyre jobb a helyzet.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Összességében elégedett vagyok, mert még mindig ott vagyok a legjobbak mögött, valamint 12 ponttal többet szereztem, mint a csapattársam. A Mercedest leszámítva szoros a bajnokság, de sajnos ez nem jelent jót számunkra. Továbbra is motiváltak vagyunk azt illetően, hogy javítsunk.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rosberg nyert Monacóban Hamilton előtt és ismét őt vezeti a világbajnokságot. Vettel elszállt, Raikkönen biztos dobogót bukott e
Következő cikk Hamilton és Rosberg nem barátok: a brit bajnok feleslegesnek tartja a kommunikációt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország