Forma-1 2017
Topik

Forma-1 2017

Alonso a Brawn GP-hez szerződhetett volna

Fernando Alonsónak minden lehetősége megvolt arra, hogy a Brawn GP-hez szerződjön, és most nyilván legalább négy világbajnoki cím állna a neve mellett.

Alonso a Brawn GP-hez szerződhetett volna

Sokan még mindig élesen emlékeznek arra a bizonyos 2009-es szezonra, amikor Ross Brawn átvette az irányítást és a tulajdonjogokat a Forma-1-ből hirtelen kiszállt Honda-csapatnál. A gárda Brawn GP néven folytatta tovább. Sokáig még az is kérdéses volt, hogy a gárda rajthoz tud állni.

További érdekes tartalomért kövesd Facebook oldalunkat!

Nem sokkal később kiderült, hogy a Honda éveken át fejlesztett autója a legjobb a mezőnyből, mely végül megnyerte a bajnokságot Jenson Button vezetésével. A hihetetlen történet másik főszereplője Button és Brawn mellett Fry volt, aki abban az időben 24,9%-os részesedéssel rendelkezett a Brawn GP-nél. Később a Mercedes Brawn mellett őt is kivásárolta és a gyári alakulat azóta három címet is szerzett.

Azóta nem sokat hallhattunk Nick Fry-ról, aki nemrég a MABS üzleti eseményen mondott pár szót a lassan 10 éves projektről. A szakember azt mondta, Fernandónak megvolt a lehetősége arra, hogy csatlakozzon hozzájuk, és szerinte most négyszeres világbajnok lenne a spanyol, ha belemegy az üzletbe.

Fry is úgy véli, Fernando úgy vonulhat be a történelembe, mint egy elveszett tehetség, akinek a neve mellett sokkal jobb eredmények is szerepelhetnének, ha kicsivel jobb döntéseket hoz a pályafutása során. Gondoljunk csak 2007-re, 2010-re és 2012-re, amikor az utolsó pillanatokban bukta el a címet. A Red Bull szintén ülést kínált neki a nagy menetelés előtt, de Alonso akkor nemet mondott.

Fry elmondása szerint a Honda 2008 októberében ajánlatot tett Alonsónak, ám két hónappal később a gyártó bejelentette a kiszállását, így az üzlet nem jöhetett létre.

 
megosztás
hozzászólás
Eufória a Porschénál a sírból visszahozott Le Mans-i győzelem után
Előző cikk

Eufória a Porschénál a sírból visszahozott Le Mans-i győzelem után

Következő cikk

Baku Nagydíj 2017: idő-és menetrend

Baku Nagydíj 2017: idő-és menetrend