Alonso a botlások ellenére is hihetetlennek tartja az Aston Martin idei szezonját
Fernando Alonso „hihetetlennek” írta le az Aston Martin idei első félévét a Forma-1-ben, hiába maradtak el az eredmények a közelmúltban.
Az Aston Martin meglepetésre a második legerősebb csapatként kezdte az évet a Red Bull mögött, Alonso hatszor állt dobogóra az első nyolc futamon, Monacóban és Kanadában második lett. Aztán ahogy a többi csapat elkezdte hozni a fejlesztéseit, a britek visszaestek a rangsorban, a Mercedes és a McLaren is átugrotta őket.
Ennek ellenére arra a kérdésre, hogy milyennek érezte az idei évet eddig, Alonso úgy válaszolt: „Hihetetlennek. Álomszerű félév volt. Harmadikak vagyunk a konstruktőrök között a Ferrari előtt, Lewisszal harmadikak vagyunk egyéniben. Erre gondolni sem mertünk volna Bahreinben.”
A Motorsport.comnak adott exkluzív interjújában még a szünet előtt Mike Krack csapatfőnök méltatta a pilóta és a csapat közti nyílt kommunikációt. Amikor Alonso bejelentette, hogy az Aston Martinhoz igazol, még sokan vonták össze a szemöldöküket, akkor ugyanis jelentősen elmaradtak a zöldek az Alpine-tól.
A téli váltás sikerét felmérve az Alpine-nál jelenleg uralkodó zűrzavart látva, Alonso hozzátette: „Nagyon jó lenne, ha lenne egy kristálygömböm az ilyen váltások meghozatalára a jövőben, de összesítve elégedett vagyok azzal, ahol vagyok, ez egy jövőbemutató projekt és nagyon büszke vagyok rá.”
A közhiedelem az, hogy a versenyzők egyre „elkopnak”, ahogy öregednek, a 42 éves Alonso azonban folyamatosan megcáfolja ezt. Daniel Ricciardo visszatérésére rámutatva azonban elmondta, a fiatalság nem minden a modern Forma-1-ben:
„Erről beszél mindenki egész évben, de nem, szerintem már mindenki látja, hogy nincs nagy különbség aközött, hogy az ember 41 vagy 25 éves. Fejben dől el, van-e motiváció, hogy állsz a hétvégéhez. A mai versenyek, a mai sztárok, van rá példa más csapatoknál, hogy a tapasztalatra építenek, mint Daniel és az AlphaTauri például. Szóval nem a fiatalság számít, hanem, hogy menj gyorsan.”
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.