Alonso: „9-est adnék magamnak”

A múlt hét folyamán szenvedett balesetéből lábadozó Fernando Alonso hiszi, hogy továbbra is képes lesz legjobb formáját hozni az F1-ben. A spanyol versenyző két évre szerződött az Alpine-hoz.

Fernando Alonso, Renault F1 Team

Fotót készítette: Renault Sport

Úgy tűnik, az állkapcsán végrehajtott operáció ellenére Fernando Alonso már a szezon előtti bahreini tesztsorozaton autóba ülhet. A kétszeres világbajnok célja már a kezdetektől fogva az volt, hogy a 2021-es tanulóév után 2022-ben harcba szálljon harmadik világbajnoki címéért.

Az Alpine-hoz csatlakozott a MotoGP világából érkező Davide Brivio, aki a Yamaha és a Suzuki csapatával is a csúcsra ért. Alonso úgy érzi, van oka az optimizmusra.

Még több F1 hír:

„Két jó okom is volt arra, hogy az Alpine-t válasszam” – idézi Alonsót a formulapassion.it. „A csapat elmúlt években bemutatott fejlődése mutatja a bennük rejlő potenciált. A másik ok az volt, hogy még mindig rengeteg embert ismerek a csapaton belül.”

„A Renault annak ellenére is az otthonom, hogy máshol is sok évet eltöltöttem. Vezetéstechnikailag 100%-ban késznek érzem magam. Végeztem erőnléti edzéseket, az eredmények pedig jobbak voltak, mint a korábbi években. Boldogan várom a visszatérést” – nyilatkozta a kétszeres világbajnok a Motorsport Newsnak.

Alonso úgy érzi, a Dakarban és az Indy500-ban szerzett tapasztalatai sokat segíthetnek majd neki visszatérése során.

„Komplett versenyzőként gondolok magamra, 10/9-est adnék a szükséges készségek terén. Talán valaki gyorsabb esőben, egy körön vagy a rajtnál, de minden körülmények között közel vagyok a legjobbakhoz. Az F1-ben a kiegyensúlyozott teljesítmény mindig kifizetődik.”

„Szerintem már év elején versenyképes leszek, de tudom, hogy lesznek nehézségek. A beállítások terén biztosan lesz majd terem előrébb lépni. Az első néhány verseny nehéz lesz, ugyanakkor bizakodó vagyok” – nyilatkozta a 39 éves spanyol versenyző.

A Mercedes idén nem odázná el ilyen sokáig a döntést

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk „Russell a legjobb, aki ellen versenyeztem”
Következő cikk Hivatalos: A Red Bull 2025-ig a Honda motorjait használja

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország