Alonso 2019-re "sokkal több" versenyt tervez

Fernando Alonso azt ígéri, 2019-re "sokkal több" verseny kerül még a naptárába, miután elhagyja a Forma-1-et. Sőt, hozzátette, "néhány ikonikus helyszín" is szóba jöhet.

Fernando Alonso, Toyota Gazoo Racing

Fotót készítette: Toyota Racing

A kétszeres F1-es bajnok szeretné kibővíteni a jövő évi versenyprogramját a meglévő elkötelezettségei mellett, hiszen jövőre már nem indul az F1-ben, és hivatalosan egy kis szabadságra megy a királykategóriából. 

Jelenleg úgy tűnik, részt vesz a 2018/19-es WEC-szezon fennmaradó versenyein a Toyotával - Sebring, Spa és a 2019-es le mans-i 24 órás verseny - majd májusban visszatér az Indy 500-ra a McLaren Racinggel. 

"Sokkal több versenyen rajthoz állok majd, lépésről lépésre megtudjátok." - mondta Alonso - "Indy az első. A három WEC-versenyen kívül szerintem lesz ehhez négy teszt is."

"Ha ehhez hozzájön a három versenyhétvége, az már hét júniusig, illetve még az IndyCar tesztek és az Indy 500 két hete."

"Ha megnézzük a naptáramat júniusig, akkor csak két vagy három szabad hétvégém lesz. Még akkor is, ha úgy tűnik, nincs sok verseny, sok időt vesz el a felkészülés."

A legutóbbi WEC fordulóban, Sanghajban a spanyol második lett, de ekkor nem akart kitérni rá, milyen versenykategóriákon gondolkozik még. 

Elhintette, hogy a hírek "karácsonyi ajándékként" érkezhetnek, de ezt nem kötötte a bahreini eseményhez, ahol Jimmie Johnson NASCAR Cup Chevrolet-jét fogja tesztelni - egy héttel az utolsó F1-es nagydíja, vagyis a hétvégi Abu Dhabi GP után. 

Alonso azt is elárulta, jövő januárban szívesen visszatérne a daytonai 24 órás versenyre.

"Van néhány ikonikus helyszín, verseny, melyek talán belekerülhetnek a naptáramba." - mondta Alonso - "Daytona vonzó - január közepén rendezik meg a kellemes floridai időjárásban."

"A verseny maga egy igazi kihívás, és igazán szórakoztató, ahogy Amerikában versenyeznek a biztonsági autókkal, hogy a futamot az utolsó órákig izgalmassá tegyék."

Alonso 2018-ban a United Autosports-szal állt rajthoz, melynek résztulajdonosa a McLaren elnöke, Zak Brown, de a csapat már megerősítette, hogy jövőre nem akarnak rajthoz állni.

A 2019/20-as szezonban a spanyol talán marad a Toyotával a WEC-ben, de azt is elárulta, a lehetőségei sokkal nyitottabbak a 2020-as szezonra.

"Amikor úgy döntöttem, hogy elhagyom az F1-et, azt elsősorban azért tettem, hogy lehessen életem, hiszen mindent a motorsportnak rendeltem alá az utóbbi 20 évben."

"Úgy érzem, egy kicsit fel kell töltődnöm, de 2020-ban egy teljes szezont húzhatok le az IndyCarban, az F1-ben vagy egy más kategóriában."

#8 Toyota Gazoo Racing Toyota TS050: Fernando Alonso

#8 Toyota Gazoo Racing Toyota TS050: Fernando Alonso

Fotó készítője: JEP / LAT Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Button: Újra élvezem a versenyzést
Következő cikk “Olyan, mintha ezer éve nyertünk volna utoljára”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország