Alonso 2017 után először kapott ki a csapattársától kvalifikáción - a spanyolt lenyűgözte Ocon

Fernando Alonso az imolai versenyhétvégét megelőzően utoljára Sepangban kapott ki a csapattársától időmérő edzésen még 2017-ben. A kétszeres világbajnokot most arról faggatták, meglepte-e őt Ocon remek teljesítménye.

Esteban Ocon, Alpine A521, Fernando Alonso, Alpine A521

Esteban Ocon, Alpine A521, Fernando Alonso, Alpine A521

Mark Sutton / Motorsport Images

Fernando Alonso idén két év szünet után tért vissza a Forma-1-be, és Bahreinben úgy látszott, hogy a sebessége semmit sem kopott, hiszen rögtön legyőzte csapattársát a kvalifikáción, amivel egészen különleges sorozatot tudhatott a háta mögött. Ocon azonban Imolában visszavágott, hiszen míg a spanyol a Q2-ben kiesett, addig a francia a Q3-ig jutott.

„Igen, határozottan lenyűgözött (Ocon teljesítménye), boldog vagyok attól, hogy Esteban mellettem van, ő nagyon profi” – jelentette ki Alonso. „Ő nagyon keményen dolgozik nemcsak a pályán, de a szimulátorban is, megosztunk egymással sok dolgot.”

„Amíg az egyikünk a szimulátorban van, megpróbálunk kapcsolatban maradni, hogy egy jobb autón dolgozzunk, szóval tudom, hogy nagy az elköteleződése a csapat iránt, és az mind a kettőnknek jó, ha van egy olyan csapattársunk, aki keményen dolgozik, és ő ezt teszi.”

Még több F1 hír:

Ezt követően Esteban Oconnal is nekiszegezték a kérdést, hogy mit szól ahhoz, hogy több mint három év után ő volt az első, aki legyőzte csapaton belül Alonsót.

„Nagyon örülök, hogy csapattársak lehetünk Fernandóval, ahogy mondtam, nagyon remek lehetőség egy világbajnokot magam mellett tudni. Ő az egyike a legjobb pilótáknak, és bár sokan mondtak róla dolgokat nekem, nagyon élvezem eddig az együttműködést.

Még több F1 hír:

„Fernando nagyon őszintén viselkedik, ezért amikor mond valamit, akkor azt komolyan gondolja. Nagyon hasonló észrevételeink vannak az autóval kapcsolatban, szóval ez jól működik. Eddig nagyon kedves volt velem, ő egyike azoknak, akikre felnéztem, amikor fiatal voltam.

A McLaren 170 millió fontért adta el az F1-es gyárát…


Az Alpine-pilóta Esteban Ocon is lehetőséget kapott arra, hogy tesztelje a Pirelli 18 colos gumijait, íme egy rövid videó a szóban forgó eseményről.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az FIA válaszolt Vettel kritikájára a büntetéssel kapcsolatban
Következő cikk A Honda elnökének engedélye kellett a 2021-es Forma-1-es motorjuk fejlesztéséhez

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország