BRÉKING

Alonso: „2014-ben megpróbáltam helyet cserélni Hamiltonnal a Mercedesnél”

Fernando Alonso a spanyol médiának adott interjújában elárulta, hogy 2014-ben valóban megpróbált a Mercedeshez szerződni, de a Ferrari ezt nem engedte.

Idén lesz 10 éve, hogy Alonso legutóbb bajnok lett a Forma-1-ben. Ez nagyon hosszú idő, de az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a spanyol legalább három alkalommal volt közel ahhoz, hogy nyerjen.

A szerencse nem állt mellé és most ott tart, hogy a McLaren-Hondánál csak szenved, de elmondása szerint hisz a projektben és csak ők győzhetik le a Mercedest.

„Nem hiszem, hogy a szerencse más lenne a sport természetét illetően, ami azt jelentené, hogy csak egy hely van, ahol nyerhetek. A Ferrarival is közel voltunk… A McLarennel belekezdtünk egy projektbe, de még nem tartunk ott, ahol lenni akarunk. Folyamatosan azon vagyunk, hogy javítsunk, és mindig többet és többet akarunk. A motiváció állandó. A siker egy átmeneti dolog, és meg kell találnod a boldogságot abban, amit csinálsz, mert ezzel jobb teljesítményt nyújthatsz. Az elmúlt években nekem ez sikerült, és remélem, hogy lesz okunk az örömre.” – fogalmazott a Cadena SER kérdésére.

„A tavalyi év nagyon nehéz és frusztráló volt, mivel esélytelenek voltunk… Tudtuk, hogy 10 kör után elveszítünk egy hengert, vagy azt, hogy az elemek nem fogják bírni. Egy sportoló számára ez az időszak a legnehezebb, amit én az elmúlt évben megtapasztaltam. A projekt még nagyon a korai szakaszában van, és mindannyian ugyanabba az irányba húzunk. Egyszerűen csináljuk a dolgunkat.”

„Ennek ellenére soha, de soha nem gondoltam arra, hogy visszavonuljak, vagy kihagyjak egy évet. Nem mondom azt, hogy én vagyok a rajtrács legtehetségesebb versenyzője, de az elmúlt 16 évben jó eredményeket értem el. A visszavonulás, vagy az, hogy kihagyjak egy évet, elképzelhetetlen számomra a karakterem miatt. A sportban csak nyerni lehet és az F1 nagyon is kiszámítható ebből a szempontból. Nagyon korán kiderül, hogy nyerhetsz, vagy sem. Kegyetlen, de már előre tudod, hogy mit fogsz csinálni a következő időszakban. Az emberek az elmúlt két évben nagyobb szeretetet mutatnak felém, miközben az F1 népszerűsége csökkent az országokban, és a versenyek kicsit unalmasak lettek. Az érdeklődés is kisebb, de úgy érzem, hogy több olyan ember vesz körül, akik szeretnek engem.”

„Dobogó? Meglátjuk… Hatalmasat kell előrelépnünk, hogy mindez sikerüljön idén. Az érzéseim jók az autót illetően, bár még van pár fejlesztés, amit meg kell csinálnunk. Ha minden a helyére kerül, akkor egy nagyon nagy lépést tehetünk meg előre. A Mercedes azonban egy másik bajnokságban versenyez. Nem hiszem, hogy messze lennénk attól, hogy megvalósítsuk ezt, és dobogóra álljunk. Az lepne meg, ha ez rögtön sikerülne, mert az első futamon még nem lesz minden a helyén.”

„A legutóbbi téli tesztnapunk nagyon rossz volt. A motort is ki kellett cserélni, ami körülbelül 3, vagy 4 órát vett igénybe. A javítással együtt 11 órát vesztettünk. Ezek az autók nagyon bonyolultak. Az F1 most sokkal összetettebb.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Villeneuve szerint Räikkönen most sokkal komolyabb, mint a múltban! Már ami a teljesítményét illeti! fotó: dppi Kimi Räikkönen - Hungarian Club Scuderia Ferrari - Hungarian Club

Közzétette: www.f1-live.hu – 2016. február 29.

„Ettől független még mindig úgy gondolom, hogy a McLaren az egyetlen csapat, mely képes legyőzni a Mercedest. Nem lehet lemásolni őket, hanem valami mást kell csinálni.”

2014-ben az a hír járta a sajtóban, hogy Hamilton és Alonso helyet cserélhet egymással.

„Megpróbáltuk. Igen, volt egy ilyen ajánlat. A Ferrari azonban akkoriban ezt nem akarta, mivel a tárgyalások közepén tartottunk az új szerződést illetően, mely 2019-ig lett volna érvényes. A végén nem tudtak meggyőzni engem, és aláírtam a McLaren-Hondához. Azt nem tudom, hogy Hamilton tisztában volt ezekkel a dolgokkal…”

Mennyivel gyengébb a Honda motorja a Mercedeshez képest? 200 lóerő?

„Nem, biztosan nem 200! Biztosan kevesebb, mint 200. 30 és 80 között van.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Remek hírek a Red Bull háza tájáról: brutális kasztni, jó Renault motor
Következő cikk Folytatódik a tesztelés a Forma-1-ben: Raikkönen, Alonso és Hamilton is a pályán

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország