BRÉKING

Alonso 2 éves fizetésébe kerül a McLarennek a hondás szakítás

Ennél sokkal nagyobb összeget is fizethetne a McLaren a Hondának, ám jelenleg ezt a tételt is igencsak meg fogja érezni a brit csapat.

McLaren MCL32 rear spray

Fotót készítette: Sutton Images

Stoffel Vandoorne, McLaren MCL32
Fernando Alonso, McLaren MCL32
Stoffel Vandoorne, McLaren MCL32
Stoffel Vandoorne, McLaren MCL32
Stoffel Vandoorne, McLaren MCL32

A nemzetközi sajtóban gyakorlatilag már mindenki kész tényként kezeli a McLaren és a Honda szakítását. Ezzel a wokingiak egy több éves szerződést rúgnak fel. A Honda nyilvánvalóan nagyon nem akarta ezt, hiszen mindent a McLaren köré épített az évek alatt, valamint ezzel az F1-es szereplésük is veszélybe kerül.

Autós újságírót keresünk a Motor1 hazai csapatába, dolgozz velünk!

A hírek szerint a McLaren és a Honda gyakorlatilag már mindenben megállapodott egymással a szakítást illetően, de addig a pontig ez nem történik meg, míg a Red Bull igent nem mond a váltásra a Toro Rossót illetően. Ez a váltás is borítékolható, de a bonyolult részletek rögzítése miatt még egy kis időre van szükségük a tárgyalófeleknek és az ügyvédeknek, mivel állítólag a Honda opciós jogot kap az olasz csapat megvételére.

Mint mindennek, ennek a bizonyos szerződésbontásnak is ára van a McLaren részéről. A spanyol AS forrásai szerint ez az összeg több mint 80 millió euróról szól. Érdekesség, hogy Fernando Alonso ennyit keres 2 év alatt a McLaren-Hondánál, és ez még nem tartalmazza a bónuszokat. Igaz, az elmúlt években sok bónuszt nem kaphatott az eredménytelenség miatt.

A Honda éves szinten körülbelül 90-100 millió euróval járul hozzá a McLaren költségvetéséhez, így ezt a forrást a világbajnok istállónak valahonnan majd pótolnia kell. A kockázat így is nagy, mivel, ha a Renault motorral sem lépnek sokat előre a rajtrácson, akkor az a McLaren végítéletét is jelentheti, független a dúsgazdag tulajdonosi körtől és a jól menő sportautókat gyártó részlegtől.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A fotós szemével: Olasz Nagydíj 2017
Következő cikk Massa háromszor is ütközött Monzában, mégsem büntették meg

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország