Alonso: 12 év alatt egyszer sem volt gond a rázókő

Alonso: 12 év alatt egyszer sem volt gond a rázókő

Fernando Alonso erősen kételkedik benne, hogy ma a törmelékeknek vagy a rázókőnek tudható be az a sok defekt. A Ferrari versenyzője elégedett a mai eredménnyel, de a gumikkal kapcsolatos helyzet nem tölti el nagy örömmel.

Alonso sem úszta meg a mai defektesőt, és van is véleménye a jelenségről. A kétszeres bajnok a harmadik lett úgy, hogy a kilencedik helyről rajtolt. „Ez egy fantasztikus eredmény egy nagyon nehéz hétvége után”- mondta Alonso a Skynak.

„15 pontot hoztunk Sebastianon, ami nem normális egyéb körülmények között. Még nehezebb a dolog, ha az autód nem elég versenyképes. Egy jó verseny volt; sok pillanat pedig szerencsésen alakult. Sok defekt történt közvetlenül előttünk, és nekünk is gondjaink voltak az abroncsokkal. Szerencsére velem az utolsó kanyarban történt a box előtt, és így semmibe sem került. Ezen a hétvégén az volt a legnagyobb szerencse, hogy Sebastian kiesett.”

„Ijesztő volt Sergio mögött”- mondta a mclarenes esetéről. „A pálya gyors részén volt, és eldöntöttem, hogy jobbról megyek el mellette. Szerencsés voltam, mert ha balra megyek, akkor eltalál. Mi sem tudjuk, mi a megoldás minderre. Ezt a kérdést a Pirellinek kell megválaszolnia.”

„Lehetetlen volt, hogy távol maradj a rázókövektől – hogy teljesen őszinte legyek. Harcoltam, a 11. helyen voltam, majd sorra előzgettem a többieket. Sohasem tiszta előtted a levegő, és folyamatosan autók vannak körülötted. Nem tudod teljes mértékben befolyásolni és irányítani, hova pozícionálod az autót a kanyarok kijáratánál. Szerintem a rázókőnek semmi köze sem volt ehhez. Már 12 éves versenyzek Silverstone-ban, és sohasem jelentettek problémát. Nem hiszem, hogy idén ezeket jelentették volna a gondot.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING