Alonso 10 legjobb mclarenes pillanata (galéria)

Nemrég a kétszeres F1-es világbajnok Fernando Alonso végleg szakított a McLaren csapatával, a Motorsport.com pedig ennek kapcsán összegyűjtötte a spanyol 10 legjobb pillanatát a wokingi alakulatnál.

Alonso 10 legjobb mclarenes pillanata (galéria)

Amikor Fernando Alonso a 2005-ös Brazil Nagydíjon két McLaren-pilóta társaságában ünnepelhette a dobogón az első világbajnoki címének megszerzését, az akkori McLaren-főnök Ron Dennis nem sokat teketóriázott, és le akarta igazolni azt a versenyzőt, aki megszakította Michael Schumacher 2000 és 2004 között tartó sorozatát.

 

Már 2005 novemberében bejelentették, hogy Alonso 2007-től a McLaren csapatához fog érkezni, míg 2006-ban még maradt a Renault-nál, ahol második világbajnoki címét is megszerezte a spanyol.

Még több F1 hír:

Alonso mellé egy akkor még kevésbé ismert, de nagy tehetségnek tartott versenyző érkezett 2007-ben a McLarenhez: Lewis Hamilton, aki 2006-ban a GP2 bajnoka lett. És bár sokáig úgy tűnt, egyértelmű lesz, hogy ki a csapat első számú versenyzője, ez mégsem így alakult, és komoly rivalizálás folyt csapaton belül.

Végül mindkét pilóta 1-1 ponttal maradt el a szezon világbajnoki címét megszerző Kimi Raikkönentől, Alonso pedig 2008-ra visszatért a Renault-hoz. Később egy sokkal kevesebb sikert hozó, de hosszabb periódust töltött a McLarennél Alonso 2015 és 2018 között, nemrég pedig bejelentette, hogy már nem a McLaren nagykövete.

Az alábbi galériában a Motorsport.com Alonso 10 legjobb mclarenes pillanatát gyűjtötte össze.

Alonso (és Hamilton) bemutatja a 2007-es McLarent

Alonso (és Hamilton) bemutatja a 2007-es McLarent
1/10

Fotót készítette: McLaren F1 Team

Január 15-én Valenciában mutatta be Fernando Alonso és Lewis Hamilton a 2007-es autójukat, az MP4/22-t. Ráadásul Alonso érkezése miatt szponzorként csatlakozott a csapathoz a Santander és a korábbi Ferrari-szponzor, a Vodafone is. Ekkor még biztatóak voltak a jelek a McLarenre nézve.

2007-es Maláj Nagydíj: Alonso a második mclarenes versenyén győz

2007-es Maláj Nagydíj: Alonso a második mclarenes versenyén győz
2/10

Fotót készítette: Hazrin Yeob Men Shah

Alonso már a második mclarenes versenyén felállhatott a dobogó legfelső fokára, amelyre rajta kívül Kimi Raikkönen és Lewis Hamilton állhatott fel. Ráadásul Alonso ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben is, tehát ekkor még minden a tervek szerint ment.

2007-es Monacói Nagydíj: Alonso történelmet ír

2007-es Monacói Nagydíj: Alonso történelmet ír
3/10

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Alonso már 2006-ban is győzni tudott Monacóban, 2007-ben viszont végrehajtotta azt a történelmi tettet, hogy sorozatban másodszor is győzni tudott, két különböző csapattal. Ez volt a második győzelme a szezonban, és bár ekkor Hamilton még győzelem nélkül állt, de Monaco előtt ő vezette a pontversenyt. A monacói győzelmével Alonso pontszámban beérte Hamiltont, és a 2 győzelme miatt ő állt a pontverseny élére – viszont Kanadától kezdve megváltoztak a dolgok… 

2007-es Európa Nagydíj: Alonso versenye

2007-es Európa Nagydíj: Alonso versenye
4/10

Fotót készítette: Lorenzo Bellanca / Motorsport Images

A 2007-es nürburgringi futam őrületes versenyt hozott: sokatmondó információ, hogy a verseny egy pontján Markus Winkelhock vezette a versenyt, akinek ez volt az első és egyben utolsó F1-es versenye. A káoszfutam Alonso nyerte Massa előtt, míg Hamilton pontot sem szerzett, így Alonso 2 pontra megközelítette csapattársát.

2015-ös Magyar Nagydíj: Alonso igazolja klasszisát

2015-ös Magyar Nagydíj: Alonso igazolja klasszisát
5/10

Fotót készítette: McLaren F1 Team

Nagyon nehezen indult Alonso második mclarenes periódusa, ugyanis a Honda-motor gyenge és megbízhatatlan volt. Viszont a Hungaroring egy nem túlzottan erőforrás-igényes pálya, így Alonso egy kimagasló eredményt tudott elérni a wokingiak autójával: a 15. helyről rajtolva az 5. helyen ért célba. Ennél jobb eredményt később sem tudott szerezni, összesen 3-szor tudott még az 5. helyen végezni ezután a McLarennel.

2016-os Maláj Nagydíj: az utolsóról a 7. helyre

2016-os Maláj Nagydíj: az utolsóról a 7. helyre
6/10

Fotót készítette: McLaren F1 Team

Alonso összesen 45 rajthelyes büntetést kapott, ami akkoriban nem volt szokatlan a McLaren-Hondánál. Aztán a versenyen remekül rajtolt, majd a jó stratégiának és a kiváló versenyzésének köszönhetően a 6. pozícióért harcolhatott Sergio Perezzel. Végül a hetedik helyen végzett, és a leggyorsabb kört is megfutotta.

2017-es Indy 500: közel volt a győzelem, de nem jött össze

2017-es Indy 500: közel volt a győzelem, de nem jött össze
7/10

Fotót készítette: Phillip Abbott / Motorsport Images

Alonso a 2017-es Monacói Nagydíjat kihagyta, hogy részt vehessen az Indy 500-on, amelyez a McLaren színeiben, de az Andretti Autosport autóját vezetve vett részt. Alonso rögtön versenyképes volt, négyszer is vezette a versenyt, összesen 27 körön keresztül, és úgy tűnt, a győzelemért harcolhat. Viszont a Honda-motor megadta magát, így nem jött össze a diadal.

2017-es Brazil Nagydíj: közel a csodához

2017-es Brazil Nagydíj: közel a csodához
8/10

Fotót készítette: Andrew Hone / Motorsport Images

Fernando Alonso a 2017-es Brazil Nagydíjon a hatodik helyről rajtolhatott el, aminél egyszer sem jutott előrébb a rajtrácson a második mclarenes korszakában. Az időmérőn valójában a hetedik helyen végzett, de Daniel Ricciardo rajtbüntetést kapott, így a hatodik helyről rajtolhatott el, a versenyen pedig a nyolcadik helyen végzett az ekkoriban gyengélkedő McLarennel.

2018-as Azerbajdzsáni Nagydíj: a kiállás nem opció!

2018-as Azerbajdzsáni Nagydíj: a kiállás nem opció!
9/10

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Alonso hiába kapott defektet az Azerbajdzsáni Nagydíj első körében, két normálisan működő kerékkel is bejött a bokszba, amely művelet során a padlólemeze is megsérült. A spanyol azonban nem adta fel a versenyt, és végül a hetedik helyre hozta be a wokingiak autóját. Tény, hogy a két safety caros periódus is segítette, de így is megmutatta, milyen versenyző is valójában.

2018-as Spanyol Nagydíj: az utolsó hazai verseny?

2018-as Spanyol Nagydíj: az utolsó hazai verseny?
10/10

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

2018 első felében Alonso többször is kiváló eredményeket tudott szerezni a McLarennel, amely a Hondáról Renault-ra váltás ellenére sem számított túlzottan erős autónak. A barcelonai teljesítménye is megsüvegelendő volt, ugyanis mindkét Renault-t megelőzve bejutott a Q3-ba az időmérőn, a versenyen pedig kiválóan versenyezve Charles Leclerc előtt a nyolcadik helyen végzett. Ez volt az utolsó hazai fellépése a Forma-1-ben? Idővel kiderül…

megosztás
hozzászólás
Raikkönent a rekord nem, csak az Alfa fejlődése érdekli

Előző cikk

Raikkönent a rekord nem, csak az Alfa fejlődése érdekli

Következő cikk

Ma 10 éve indult a Mercedes sikertörténete az F1-ben: hol a vége?

Ma 10 éve indult a Mercedes sikertörténete az F1-ben: hol a vége?
Hozzászólások betöltése