Allison megnevezte a Mercedes legproblémásabb futamát

A címvédő Mercedes kivételes teljesítményt nyújtott a 2020-as Forma-1-es szezonban. A sikerhez azonban nemcsak az autó és a pilóták szinergiája szükségeltetett, de a stratégiai döntések is hozzájárultak. Egy futam azonban kilógott a sorból.

Andrew Shovlin, Chief Race Engineer, Mercedes AMG, and James Allison, Technical Director, Mercedes AMG, on the pit wall

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Akadt a 2020-as szezonban egy olyan versenyhétvége, ahol a csapat terve nem úgy sült el, ahogy azt szerették volna. A két brit futamon a Mercedes alaposan megszenvedett azzal, hogy a gumikat megfelelő hőmérséklet tartományban üzemeltesse, ami miatt jelentős problémákkal szembesültek a futamok során. Allison most ezekre a nagydíjhétvégékre emlékezett vissza.

„A hátsó abroncsokkal problémáink voltak az egész év során, mivel azok rendre túlmelegedtek. Ez sok nehéz pillanatot okozott a versenyhétvégéken, különösen Silverstone-ban, ahol egy ilyen probléma könnyen megeshet.”

„Nagyon sokat dolgoztunk azon, hogy az abroncsokat mindkét tengelyen a megfelelő munkatartományon belül tartsuk, valamint a hőmérsékletet is szabályoznunk kellett, különösen azokon a szakaszokon, amikor a hólyagosodás lépett fel. Ma már sokkal jobban tudjuk menedzselni ezt a helyzetet.”

Még több F1 hír:

A Mercedesek majdnem a futamgyőzelmébe került, hogy Lewis Hamilton bal első gumija defektet kapott a Brit Nagydíj során, azonban a közel fél perces előny Max Verstappenel szemben elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a brit behozza a kocsit az első helyre. A második futamon azonban további problémákkal szembesültek, amelyek letaszították a britet az élről.

A Mercedes technikai igazgatója így emlékezett vissza az ominózus futamra: „Egyszerűen nem végeztünk jó munkát a 70. Évforduló Nagydíjon. Az első futamon valahogy túljutottunk, de a második során nem szenteltünk kellő figyelmet a problémákra, amikkel addig szembesültünk.”

 

„Nem voltunk kellően figyelmesek, ugyanis amikor elkezdtük a versenyt, a gumik túl puhák voltak, és nem állítottuk be megfelelően az autót. Ugyanazokkal a beállításokkal kezdtük, amelyekkel az első futamon is elrajtoltunk, és csak a csodára vártunk. Ez egy klasszikus öngól volt” – összegezte a gondolatait Allison.

Habár a Mercedes 1-2 pozícióban vágott neki a futamnak, a gumikkal kapcsolatos problémák miatt Verstappen tovább kint tudott maradni az etapja során, és ez elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy átugorja két riválisát és ezzel abszolválja a győzelmet.

Még több F1 hír:

A 70. Évforduló Nagydíj végül Verstappen sikerével zárult, míg a Mercedesnek be kellett érni a 2. és 3. helyezéssel. Természetesen az eredmény miatt volt egyfajta csalódottság a német gyártó háza táján, ettől függetlenül óriási tanulság volt a bajnoki címvédő számára, amire emlékezni fognak az előttük álló versenyeken is.


A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Red Bull: Jó hírek érkeztek a Hondától
Következő cikk Sainz Monzáról: „Lehetetlenség lett volna megnyerni”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország