Alguersuari szerint Alonso még nem bukta el a bajnoki címet

A Scuderia Toro Rosso ex-versenyzője szerint továbbra sem tekinthetünk háromszoros világbajnokként Sebastian Vettelre, aki Koreában átvette a vezetést a bajnoki tabellán.Jaime Alguersuari óvatos maradna a jósolgatás területén. 

Fotó: Scuderia Ferrari
A Ferrarinak mindenképpen reagálnia kell a Red Bull új fejlesztéseire, miután az Adrian Newey által megálmodott RB8-as új megoldásai remekül működnek és Vettel négy versenyhétvégével a szezon vége előtt átvette a vezetést Fernando Alonso előtt.

A kétszeres világbajnok 6 ponttal vezet a szintén kétszeres győztes spanyol előtt. Mark Webber után Jaime Alguersuari fogalmazott úgy, hogy ez a bajnoki cím továbbra sem dőlt el.

„Ez a szezon a Forma-1-ben nagyon gyorsan képes változni, így korai lenne túl sok következtetést levonni Sebastian Vettel koreai győzelme után, ami Fernando Alonso elé repítette őt a bajnoki tabellán.” – Alguersuari a BBC F1 hasábjain.

„Az év kezdetén igencsak közel voltak egymáshoz a csapatok, de az idő előrehaladtával egy hatalmas fejlődést láthattunk a legjobb három istállótól, mely különösen a Red Bullt, és a McLarent érinti. Teljesen egyértelmű, amit mutatni tudtak az idény során.”

A hullámvölgyek azonban megváltoztatták a bajnokság képét.

„Mindenki volt már hullámvölgyben ebben az évben. A McLaren például nagyon erősen kezdett, majd a szezon közepén küszködni kezdtek, addig az utolsó európai versenyeken már ismét nagyon versenyképesek tudtak lenni.”

Egy versenyző különösen ki tudott emelkedni a mezőnyből, és ez a Ferrari spanyol pilótája.

„Alonso következetes tudott lenni és a lehető legtöbb pontot gyűjtötte össze, miközben volt néhány fantasztikus versenye. Mindez lehetővé számára azt, hogy vezesse a bajnokságot. A Red Bull azonban a szezon nagy részében meglehetősen erős volt, de a következetesség és a megbízhatóság terén küszködtek egy kicsit. Az ázsiai versenyeken azonban ezek a problémák már eltűntek, és megtettek egy lépést előre az autójukkal. Szingapúrban, Japánban és Koreában már újra formában voltak.”

„A Red Bull rendelkezik a leggyorsabb autóval, és a kezdetektől hozzák ezt a szintet.”

Mindezek ellenére Alguersuari nem gondolja azt, hogy bármi is veszve lenne Alonso számára.


 „Alonso a koreai verseny után azt mondta, hogy még mindig nagyon optimista és képes megnyerni a bajnokságot. Teljes mértékben egyetértek vele és igazat adok neki. Ebben az évben egy pillanatra sem mondhatjuk azt, hogy: Ez így van, és így is fog maradni.”

Az utolsó négy futam minden bizonnyal izgalmas lesz.

„Négy futam van hátra, és bármi megtörténhet. Itt nem csak az lesz a kérdés, hogy ki a leggyorsabb.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING