BRÉKING

Alguersuari bejelentette, visszavonul a versenyzéstől: a zenei világ lesz a mindene!

A 25 esztendős ex-F1-es versenyző bejelentette, hogy búcsút int a versenyzésnek, noha évekkel ezelőtt sokkal nagyobb pályafutást jósoltak neki a motorsportban.

Jaime Alguersuari 2009-ben mutatkozott be a Forma-1-ben, méghozzá a Magyar Nagydíjon. A spanyol rögtön történelmet is írt, miután 19 évesen és 125 naposan ő lett minden idők legfiatalabb F1-es pilótája.

Akkor úgy tűnt, hogy a brit F3 széria bajnokára nagy jövő vár. 2009 és 2011 között a Toro Rosso istállónak versenyzett, miközben összesen 46 rajtnál állt ott csapata színeiben. Ezeken a versenyeken 31 bajnoki egységet gyűjtött.

Idővel megromlott a kapcsolata Dr. Helmut Markóval (állítólag azért, mert az egyik versenyen feltartotta az akkor még red bullos Sebastian Vettelt), és végül mennie kellett. Jaime nagyon csalódott volt emiatt, de egy ideig nem adta fel.

A fiatal versenyző 2012-ben és 2013-ban a Pireli tesztpilótája volt, miközben abban bízott, hogy ez majd segít neki a csapatszerzésben. A támogatók eltűntek mögüle, így csak az ADAC GT Masters sorozatban indulhatott, míg legutóbb a Formula E-ben láthattuk őt körözgetni. A szezont a Virgin Racinggel a 13. helyen fejezte be.

A spanyol most hivatalosan is bejelentette, hogy búcsút int a motorsportnak, miután elvesztette a szeretetét a sport iránt. Legutóbb akkor hallhattunk róla, amikor egészségügyi okok miatt kilépett a Formula E-ből, de elmondása szerint semmi rosszat nem találtak nála az orvosok, és jól van.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Sokáig nem maradunk Forma-1 nélkül... Szinte nem lesz megállás! fotó: dppi

Posted by www.f1-live.hu on 2015. október 1.

A madridi sajtótájékoztatón hozzátette, szüksége volt egy változásra, és úgy döntött, egy új fejezetet nyit az életében, aminek a középpontjában továbbra is a zene lehet, hiszen neves lemezlovasként is dolgozik.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk BRÉKING: A McLaren megerősítette, Button 2016-ban is velük versenyez a Forma-1-ben!
Következő cikk Button elhintette, hogy nem a 2016-os szezon lesz az utolsó számára a Forma-1-ben!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország