Alfa Romeo: „Nem a bajnoki címért küzdünk…”

megosztás
hozzászólás
Alfa Romeo: „Nem a bajnoki címért küzdünk…”
Szerző:
2019. márc. 14. 5:09

Az Alfa Romeo csapatfőnöke igyekezett tisztába tenni a dolgokat, még akkor is, ha egy igen nagy projektről beszélünk, aminek Kimi Räikkönen is a része.

A Sauberből Alfa Romeo Racing lett. A csapat immáron 250 millió euróból gazdálkodhat, ami a McLaren és a gyári Renault költségvetésének felel meg. Ez pedig hatalmas összeg ahhoz, hogy az istálló komoly fejlődést mutasson.

Még több F1 hír:

A Ferrari erős technikai támogatásával, valamint a Räikkönen-Giovinazzi duóval minden adott lehet, hogy a csapat komolyabb célokért küzdhessen. Sokan azonban túl sokat várnak a gárdától, mely egy minden eddiginél szorosabb mezőnyben versenyezhet.

„Nem fogok jósolgatni, mert szerintem nagyon szoros a középmezőny. Volt néhány kérdésünk a téli teszt második hetében Barcelonában. A tavalyi évtől eltérően azt reméljük, hogy most minden sokkal könnyebb és jobb lesz az elején, de keménynek ígérkezik. Valószínűleg pár versenyre szükségünk lesz, de nem a bajnoki címért harcolunk, és számomra az a legfontosabb, hogy megmaradjon a pozitív kép, és továbbra is növeljük a tétet, amit tavaly már elkezdtünk.” – nyilatkozta Frederic Vasseur.

Räikkönen személye ugyancsak nagyon fontos.

„Egy világbajnok pilótáról beszélünk, aki nagyon komoly tapasztalattal rendelkezik. Úgy vélem, remekül illeszkedett be a csapatunkba, mely nem volt teljesen ismeretlen számára. A légkör kiváló, jó mérnökökkel rendelkezünk, és van egy stabil alapunk a folytatásra. Az azonban megint egy másik kérdés, hogy mi lesz a hétvégén. A versenypályán mindig minden más, de arra törekszünk, hogy rendben legyünk.”

„Kacifántos lehet ez a hétvége, mindenki számára, mert ha megnézzük az elmúlt 10 évet, akkor Melbourne nem sokszor mutatta be a valódi erősorrendet. Itt még minden nagyon korai, a pálya is piszkos, valamint minden a gumik kezeléséről szól. Szintén fontos tényező a hőmérsékleti különbség. Ez egyik napról a másikra hatalmas differenciát is jelent, és a gumik kezelése soha nem könnyű.”

Az első három azonban megint elhúzhat…

„Gyorsabban fognak fejleszteni, mint mi, de nekünk azokra kell koncentrálnunk, akik körülöttünk vannak, nem pedig az első háromra. A top-csapatok más erőforrásokkal rendelkeznek, mint mi, itt a középmezőnyben. És a 2019-es szabályok nem segítenek ebben, így sokkal gyorsabban fognak fejleszteni, és a különbség csak nőni fog. Tavaly nem ez volt a helyzet, mert a szabályok nagyjából ugyanazok voltak a legutóbbi két-három szezonban. Most azonban ismét a nulláról indulunk.”

Az Alfa Romeo tagadja, hogy a Ferrariból „élne”.

Nem változtattunk a velük való együttműködésünkön az előző évhez képest. A motor és a sebességváltó, valamint néhány rész adott tőlük, de mást nem szállítanak. Meg akarjuk tartani a saját projektünket, és az irányt.”

A Sauber név már a múlt…

„Vannak rajongók, akik örülnek ennek, míg mások nem. Vannak, akiknek fontosabb a Sauber név, míg mások az Alfa Romeónak örülnek. A csapat számára azonban ez egy fontos lépés volt. Ezzel megerősítettük a kapcsolatunkat az Alfa Romeóval, ami egy fontos lépés volt. És ez egy hosszabb távú együttműködés, de a vállalat ugyanaz marad, és Hinwilben maradunk, valamint, ha dobogóra állunk, akkor a svájci himnusz fog szólni. Ha nyerünk…”

Következő cikk
A Ferrari után a McLaren is változtatott a festésén

Előző cikk

A Ferrari után a McLaren is változtatott a festésén

Következő cikk

Räikkönen: Fogalmam sincs, hogy hol fogunk végezni az első nagydíjon

Räikkönen: Fogalmam sincs, hogy hol fogunk végezni az első nagydíjon

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Ausztrál Nagydíj
Versenyzők Kimi Raikkonen Vásárlás
Csapatok Alfa Romeo
Szerző Hujber Dávid
Be first to get
breaking news