Alfa Romeo: Kimi számunkra az első!

megosztás
hozzászólás
Alfa Romeo: Kimi számunkra az első!
Szerző:
, Szerkesztő

Az Alfa Romeo csapatfőnöke, Frederic Vasseur elmondta, hogy ők megvárják majd, amíg Kimi Räikkönen eldönti, hogy folytatni szeretné-e pályafutását, mielőtt döntenének a 2021-es pilótapárosukról.

Räikkönennek lejár a szerződése a szezon végén, hiszen 2018-ban két idényre írt alá az Alfa Romeóhoz, de egyelőre még nem döntötte el, hogy szeretné-e folytatni karrierjét.

A csapat valószínűleg helyet biztosíthat egy Ferrari Akadémiában szereplő pilótának, amennyiben a Scuderia úgy dönt, hogy fel szeretné hozni egyik juniorját a Formula 2-ből, hiszen jelenleg nagyon jól állnak a pontversenyben. Mick Schumacher, Callum Ilott és Robert Shwartzman az első három helyet foglalják el.

Még több F1 hír:

Antonio Giovinazzi jövője is bizonytalan egyelőre, de Vasseur elmondta, hogy a hinwili istálló szívesen folytatná Räikkönennel a következő szezonban is. „Van pár Ferrari-junior is, de az első számú választás Kimi lenne számunkra” – tette egyértelművé Vasseur.

„Tudnunk kell majd, hogy ő mit szeretne kezdeni, utána meg látjuk majd a többieket.” Amikor megkérdezték őt, hogy megtartják-e a finnt, ha ő még maradni szeretne a mezőnyben, Vasseur egyértelmű igennel felelt.

„Ha mindenki tovább szeretné folytatni az együttműködést, és az együttműködés jól megy, akkor nyilván van értelme a folytatásnak. Kiminél tapasztaltabb versenyzőt nemigen lehetne találni. Ez az előnye ennek, a csapattársa pedig mindenképpen jóval kevésbé lesz tapasztalt, mint Kimi.”

Frederic Vasseur, Team Principal, Alfa Romeo Racing, in the team principals Press Conference

Frederic Vasseur, Team Principal, Alfa Romeo Racing, in the team principals Press Conference

Fotó készítője: FIA Pool

Sergio Perez most már szabadon igazolható a következő évre, miután bejelentésre került, hogy el kell hagynia a Racing Point csapatát. Az ő helyére a négyszeres világbajnok, Sebastian Vettel ül majd a jövőre már Aston Martin néven futó alakulatnál.

Vasseur kicsit ködösített Perez esetleges leigazolásával kapcsolatban, a csapatot viszont Nico Hülkenberggel is összefüggésbe hozták már, hiszen a német is vissza szeretne térni a sorozatba egy év kihagyás után.

„Szerintem Checot minden lehetséges ülés érdekelni fogja. Én nem fogom megtenni az első lépést, és már mondtam korábban, hogy szeptember folyamán fogunk beszélni a pilótáinkkal a jövő évről, aztán majd eldöntjük közösen, hogy mit kell tennünk. Természetesen sok versenyző elérhető most a piacon” – zárta gondolatét Frederic Vasseur.


Így készült az Alfa Romeo C39

Videón a Toszkán Nagydíj safety car utáni balesete!

Előző cikk

Videón a Toszkán Nagydíj safety car utáni balesete!

Következő cikk

Zak Brown elárulta, miért dönthetett mellettük Daniel Ricciardo a Renault helyett

Zak Brown elárulta, miért dönthetett mellettük Daniel Ricciardo a Renault helyett
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Kimi Raikkonen
Csapatok Alfa Romeo
Szerző Egri Dávid