Alfa Romeo: Albon szupertehetség volt gokartozásban

Frederic Vasseur szerint Alexander Albon hatalmas tehetség volt a gokartos időkben, és a fiatal brit-thai pilótát tartotta az egyik legjobbnak, ugyanakkor a mostani generációból bárki képes lehet odaérni a csúcsra az F1-ben.

Alex Albon, AF Corse

Alexander Trienitz

Az Alfa Romeo csapatfőnöke szerint Alexander Albon sokkal többre volt hivatott a száguldó cirkuszban, mint ami jutott neki, csupán pechje volt azzal, hogy pont Max Verstappen ellen kellett volna bizonyítania.

„Ő volt az egyik legjobban teljesítő srác a gokartozásban” – jelentette ki Vasseur a RaceFans-nak, aki szerint elsősorban az időzítést lehet okolni a brit-thai versenyző rövid F1-es karrierjének kudarcáért. „Kicsit szerencsétlen volt, hogy Max előtt kellett mennie.”

Még több F1 hír:

Frederic Vasseur ugyanakkor azt is kijelentette, hogy a Forma-1 új generációjából számos versenyzőnek megvan a tehetsége ahhoz, hogy idővel odaérjen a csúcsra. A csapatvezető két pilótát különösen nagyra tart a mezőnyből.

„Pierre Gasly, de az egész generáció, például Esteban, aki remek munkát végez, szóval ezek a srácok ugyanabban a szakaszban a csúcsra törnek majd. Az F1-ben bizonyára mindig egy vagy két csapat fog dominálni, de legalább öt vagy hat pilóta ott lesz a csúcson.”

Honda: Verstappen miatt gyorsultak fel a fejlesztéseink…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso a Hamilton elleni küzdelméről: Schumacher nem volt ennyivel gyorsabb...
Következő cikk „Az emberek alábecsülik az érdemeit” – egykori versenymérnöke Villeneuve-ről

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország