BRÉKING

Alesi: Nem véletlenül a Mercedes a favorit

Jean Alesi szerint is a Mercedes a bajnokság favoritja a Forma-1-ben, de hozzátette, mindez nem véletlen.

A német gyártó csapata egy nagyon magabiztos és produktív téli időszakot zárt. Jerezben és Bahreinben is megbízhatóan és gyorsan futott a W05, amiről összességében Lewis Hamilton és Nico Rosberg is magabiztosan nyilatkozott a gépről.

„Nem véletlenül tűnik a Mercedes az idei bajnokság favoritjának. Ahogy már Stefano Domenicali (Ferrari) is elmondta, a Mercedes egy óriás, mely extrém módon készült fel az új bajnokságra, de biztos vagyok benne, hogy a Ferrari is versenyképes lesz.” – mondta Alesi az olasz Omnicorse kérdésére a 2014-es Genfi Autószalonon.

„Ez azonban egy nagyon összetett kihívás lesz a mezőny számára. Az új motorok és a hűtés rendesen feladja majd a leckét a mérnököknek és a szerelőknek. A legfontosabb az lesz, hogy a megfelelő módon kezelni tudjad a különböző rendszereket, de ez időbe fog telni.”

A Red Bull ezzel szemben csak szenvedett a teszteken.

„A nehézségek nyilvánvalóak, de reagálni fognak. Ez időt fog igénybe venni, azonban egy elvesztett téli időszakot nem lehet könnyen visszahozni.”

A Forma-1 teljesen más lesz idén.

„Ez most nagyon nehéz és bonyolult. Eddig is fontos volt a megbízhatóság, és persze kihívást jelentett eljutni a célig megbízhatósági problémák és balesetek nélkül. Most azonban ezt belsőleg kell megoldaniuk a csapatoknak, hiszen a technika rengeteg kihívást rejt maga mögött. Nagyon nagy a bizonytalanság az új szabályok körül, melyek túl nagy ugrásnak ígérkeznek egyszerre. Nem tudom, hogy hány autó érhet majd célba.”

„Egyszerűen most túl sok tényező van, ami megállíthatja az autókat. Most egy homályos részhez érkeztünk az F1-et illetően, mert nagyon sokat kell tanulniuk a csapatoknak ebben az első évben. A versenyzők mellett a szerelőkre is nagyobb kihívás vár. Itt már nem lehetséges az, hogy bármit is gyorsan helyrehozz. Ezen komponensek miatt szét kell szedned az autót, ami sok időt vesz igénybe.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Még nincs értelme célokról beszélni: az RBR és a Renault egy csapat, Vettel hisz bennük
Következő cikk A McLaren gyorsabban visszatér az élre, mint gondolnánk - a főszponzorra még várni kell

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország