Alesi: az utcai pályák nem alkalmasak a valódi versenysportra

A Forma-1 legendája úgy véli, az utcai nyomvonalak gátolják a pilótákat abban, hogy kibontakoztassák valódi tehetségüket, és általában rendszerint unalmas versenyeket hoznak, ami a szurkolók számára sem előnyös.

The drivers parade taking place on track

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

Bár az időjárás mindent megtett ennek érdekében, a várt izgalmak elmaradtak a Szingapúri Nagydíjon. Sergio Perez Charles Leclerc-t lerajtolva gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott, és még az öt másodperces időbüntetéssel együtt is megtarthatta első helyét.

A marina bay-i futam a kétórás időlimit lejártával ért véget, miután a biztonsági autó két alkalommal is a pályára gurult és több alkalommal is virtuális safety cart kellett elrendelni.

Leclerc-nek ezzel együtt nem volt valódi lehetősége az első hely megszerzésére, míg a hátulról érkező és agresszívabb manővert bevállaló versenyzőket, mint Lewis Hamiltont vagy Max Versteppent "megbüntette" a pálya előzési kísérlet közben.

Még több F1 hír:

A Szingapúri Nagydíj azóta megosztja a szurkolókat, amióta 2008-ban debütált a naptárban. Egyes vélemények szerint a marina bay-i futam az egyik legérdekesebb a naptárban, mások viszont egy keleti Monacónak tartják, ugyanis a kvalifikációt leszámítva meglehetősen unalmas és érdektelen.

Jean Alesi, korábbi Forma-1-es versenyző a Corriere dell Seranak nyilatkozva elmondta, az utcai pályák megakadályozzák a versenyzőket abban, hogy kibontakoztassák tehetségüket és az autójukban rejlő lehetőséget.

 

„Véleményem szerint bizonyos pályák egyszerűen megalázzák a versenyzőket és a rajongókat. Leclerc a végén kétszer olyan gyors volt, mint Perez, de nem volt előzési esélye. Azt is mindannyian láthattuk, hogy Hamilton a frusztrációja miatt hibázott, ahogy Verstappen is.“

„Az olyan pályák, mint Spa, Monza, Silverstone, vagy Interlagos azok, amelyek magas szinten tartják a versenyzés presztízsét, amelyeknek fontos értékei a hagyományok. Ezek a városi pályák, amelyek ugyan szépek hangulatuk és körítésük miatt, nem tűnnek alkalmasnak az igazi versenysportra“ - vélekedett Alesi.

De Vries reagált az állítólagos F1-es szerződésére

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz „egyáltalán nem boldog” a szingapúri teljesítményével
Következő cikk Marko odaszólt Wolffnak: túl kellene már tennie magát Abu Dhabin

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország