A Nissant villámcsapásként érte, hogy a Toro Rosso elhappolta Albont

A Nissan e.dams főnöke, Jean-Paul Driot elmondta, a semmiből jött és teljesen váratlanul érte őket az, hogy a Red Bull „bejelentkezett” Alex Albonért, aki így hirtelen távozott Valenciából, a Formula E szezon előtti tesztjéről. Christian Horner egyelőre semmit sem kívánt megerősíteni.

Alexander Albon, Nissan e.Dams

Alexander Albon, Nissan e.Dams

Alastair Staley / Motorsport Images

Hároméves szerződést jelentett be a Nissan Albonnal, aki Buemi mellett teljesített volna a Formula E-ben, ehhez képest idő előtt távozott Valenciából, ahol kedden még megjelent, de nem vezette az autót, ezt követően a pályán sem látták, így Buemi két napon át egyedül dolgozott a csapattal. Az utolsó napon csatlakozott Oliver Rowland, és mint kiderült, Albont a Red Bull „szippantotta be”.

„A semmiből jött mindez az előző héten. Alex felhívott engem, majd Helmut Marko felhívott Japánból, és tudtam, hogy miután beindul a folyamat, találnunk kell egy megoldást”- mondta Driot a FormulaSpy-nak. „Három évre szólt a szerződése a Nissan e.dams-szel, sok mindent terveztünk együtt. Eléggé komplikált, és úgy gondolom, a Nissan emberei igen ésszerűen jártak el.”

Driot azt is elmondta, nem akarták visszatartani a versenyzőt, akinek az F1 az álma. „Ha van egy 22 éves versenyződ, akinek lehetősége van az F1-re – nos, mindnyájan tudjuk, mit jelent ez nekik. Ez az életük. Tudjuk, hogy harcba szállhattunk volna a szerződés miatt, mert rendelkezünk szerződéssel, ez elég világos. De nem kompromittálhatod egy fiatal srác karrierjét.”

„Mindig is szorosan együtt dolgoztam a versenyzőkkel, hogy segítsem őket. Szóval tudtuk, hogy amikor a Toro Rosso azt mondta, őt akarják, akkor problémás lenne megtartani, így próbálunk közös megoldást találni a Toro Rossóval, hogy elengedjük.”

Christian Horner Austinban nyilatkozott a kérdésben, elmondta, „semmi sem fix”, és tudja, „sok a pletyka” ezzel kapcsolatban.

„Korábban részt vett a Red Bull programjában, tehetséges versenyző”- mondta Albonról a Skynak. „Nálunk minden erről szól. Nem a nemzetiségről, hanem a képességről, hogy teljesíts nyomás alatt ezen a szinten, szóval semmit sem tudok hozzátenni jelen pillanatban.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel 3 helyes rajtbüntetést kaphat az Amerikai Nagydíjon
Következő cikk Haas: A Forma-1.5-ben versenyzünk…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország