Albont a szél lepte meg az időmérőn

Alexander Albon, a Red Bull versenyzője a Q1-ben dobta el az autóját, amelynek következtében holnap a rajtrács végéről indulhat majd. A thai pilóta elmondta, a szél lepte meg.

Alex Albon, Red Bull Racing RB15

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

Mi történt a Q1-ben?

„Nem túl sok minden, kicsit meglepett a szél. Trükkös volt a helyzet, kicsit túl mélyen mentem, azt gondoltam, ki tudok jönni belőle, és a „menekülő utat” használtam. De próbáltam folytatni, aztán elvesztettem a kocsi hátulját. Mivel hátszél volt, nem volt könnyű a helyzet, és a kijáratnál a fal is nagyon közel van. Sajnálom, hogy ez történt.”

Van rajtad nyomás a 2020-as szezont illetően?

Még több F1 hír:

„Nem mondanám, hogy nyomás van rajtam a jövő évi ülés miatt, inkább lehetőségként tekintek erre. Persze nem segít, hogyha hibázom, de elsősorban az ütközés miatt vagyok csalódott, nem más miatt.”

Max miatt jobbnak tűnik az autó, mint valójában?

„Nem az én dolgom, hogy ezt kommentáljam. Én csak arra koncentrálok, hogy megértsem, hogyan vezessem a kocsit. Más a Red Bull, mint a Toro Rosso – nem jobb vagy rosszabb, egyszerűen más. Időbe telik, hogy ráérezzek az autóra.”

 

Miben különbözik a Red Bull a Toro Rossótól?

„Más vezetési stílust kell használni hozzá. Ez egy olyan dolog, ami érezned kell, nem könnyebb vagy nehezebb vezetni.”

Tehát alkalmazkodnod kell az autóhoz?

További híreink:

„Igen, mint minden más autóhoz, a Red Bullhoz is alkalmazkodni kell. Még a jövő évi kocsi is más lesz, és majd ahhoz is igazítani kell a vezetési stílusod. Nyilvánvalóan a legtöbb időt eddig a Toro Rossónál töltöttem, szóval átülni a Red Bullba olyan, mintha újradrótoznád az agyadat.”

A beállításaitok hasonlóak, vagy teljesen különbözőek?

„Hasonló a két autó. És azt is akartam, hogy hasonló legyen, mert tudom, hogy Maxnak milyenek a beállításai, és nem akarok nagyon eltérni ettől. Így a vezetésemre fókuszálhatok, és tudom, hogy hol mennyi idő maradt a körömben.”


Robert Kubica 2009-ben még a BMW Sauber versenyzője volt, és a lengyel is sokat készült az új szabályváltozásokra a csapatával. A bajorok nem sokkal később távoztak.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen nem akar beszélni arról, hogy Ferrari autója legális-e
Következő cikk Nagyot húzott a McLaren, ismét: Norris emeli a kalapját

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország