Albonnak még mindig figyelmeztetni kell magát, hogy ez már az F1

Alexander Albon szerint nagyok saját magával szemben az elvárásai, ám az első négy futamon nem okozott csalódást.

Alexander Albon, Toro Rosso speaks with the media

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A Toro Rosso újonc versenyzője Bahreinben a kilencedik helyen végzett, majd remek versenyzéssel az ezredik F1-es futamon 10. helyen ért célba, és a futam legjobbjának választották a szurkolók. Ezek után Bakuban nagy volt az elvárás a thaiföldi színekben versenyző fiatalemberrel szemben, az Azerbajdzsáni Nagydíjon ugyanakkor nem sikerült a pontszerzés, és emiatt Albon kicsit bosszús is volt, elmondása szerint ugyanakkor a tempójával nem volt gond.

"Hogy őszinte legyek, a sebességemmel nem volt gondom, véleményem szerint a kiállásnál vesztettünk viszont négy másodpercet, és hirtelen a 19. helyen találtam magam. Ehhez képest végül 11. helyre hoztam be az autót, és a tempóval nem is lehetett gondunk, bár tény, hogy kicsit elmaradtunk a McLaren és a Racing Point mögött" - elemezte a bakui történteket Albon.

A Spanyol Nagydíj előtt éppen ezért az elvárásokról kérdezte a Motorsport.com Albont. "A téli teszteken itt nagyon jól szerepeltünk, de teljesen mások voltak a körülmények, szóval nehéz megmondani, hogy a fejlesztéseink mire lesznek elegek" - vélekedett csütörtökön a Toro Rosso versenyzője.

Még több F1 hír:

Albon magasra tette magának a lécet, ám eddig nem okozott csalódást. "Nem gondoltam, hogy már a szezon ilyen korai szakaszában pontokat tudok majd szerezni, ezt a csapatnak köszönhetem, az autó jó. Ezek után természetesen újragondolja az ember a célokat, és még többet akar" - jelentette ki Albon, aki még nem szokott bele az F1-be, és rendszeresen emlékeztetnie kell magát, hogy a legmagasabb osztályt képviseli.

A thaiföldi szerint az autó minden téren jól üzemel, de persze bőven akad min javítani. Albon kérdésre válaszolva elárulta, hogy George Russell-lel szorosabb a kapcsolata, mivel közel laknak egymáshoz, és újoncok lévén mindketten hasonló problémákkal küzdenek. A Toro Rosso fiatalja szerint a Honda sokat fejlődött, és most már valóban nagyon közel áll a Mercedes és a Ferrari erőforrásához.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Helyrehozták Russell alvázát
Következő cikk A McLaren új főnöke több önkritikát vár

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország