Albon: Verstappenék 10-15 perc alatt be tudják állítani az autót!

A Williams pilótája, Alex Albon korábbi csapattársáról, Max Verstappenről nyilatkozott, akinek szerint kiváló a műszaki érzéke és remekül meg tudja érteni magát a versenymérnökével.

Max Verstappen, Red Bull Racing

Alexander Albon másfél szezonon át volt Max Verstappen csapattársa, és bár a 2021-es világbajnok jelentős különbséggel tudta legyőzni a brit-thai pilótát, azonban Albon így is vissza tudott térni a Forma-1-be és remek munkát végez a Williamsnél.

A továbbra is a Red Bull által támogatott versenyző a Formule1.nl-nek adott interjújában Verstappenről is beszélt, a technikai érzékét is kiemelve:

Még több F1 hír:

„Max ebből a szempontból is nagyon erős, ami lenyűgöz engem” – mondta Albon volt csapattársát dicsérve, majd arra tért rá, milyen erős a kötelék a holland versenyző és a versenymérnöke, Gianpiero Lambiase között.

„Egészen lenyűgöző a Max és a mérnöke közötti kötelék. Ritkán kell megmagyarázniuk, hogy pontosan mire gondolnak, annyira jól megértik egymást. Egy versenyhétvége alatt nem kell órákon keresztül beszélgetniük a kocsi beállításairól, néha már 10-15 perc alatt be tudják állítani az autót.”

Albon nyilatkozata annak fényében nem meglepő, hogy a világbajnoki címe megszerzése után Verstappen azt mondta, ha a GP becenévre hallgató mérnöke távozik a Forma-1-ből, akkor ő is – meg is indokolta, hogy miért.

Aki az F1-et és a focit is szereti, az talán most bajba került...


Így futotta meg egy problémás autó az F1 egyik legjobb időmérős körét...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marko: Vettel apja mindent aláírt...
Következő cikk Ralf Schumachernek a bátyjához hasonlóan világbajnoki címeket kellett volna nyernie

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország