Albon tudja, növelnie kell a tempót Verstappennel szemben

Alexander Albon egy ideálisabb idényre számít a Forma-1-ben jövőre, de immáron a mezőny egyik legjobb és leggyorsabb versenyzőjéhez kell mérnie magát, ami nem könnyű. A thai motivált, és készen áll.

Alex Albon, Red Bull RB15

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Alexander Albon ( Alex Albon ) igen kacifántos módon jutott el a Forma-1-ig, miután a Red Bull évekkel ezelőtt kitette a programjából, és akkor úgy tűnt, ez az álma nem valósul meg. Több mint 1 évvel ezelőtt azonban jött egy telefonhívás a Red Bulltól, és Dr. Helmut Marko ülést kínált a thainak a Toro Rossónál.

Még több F1 hír:

Albon ekkor már aláírt szerződéssel rendelkezett a Nissannal a Formula E-ben, de végül egy métert sem gurult pályára a csapattal, és az F1-be igazolt. Az újabb nagy csavar akkor következett számára, amikor a Red Bull Racing visszaminősítette Pierre Gaslyt a Toro Rossóhoz, és átemelte Albont.

Alexander meggyőzte a vezetőséget 2020-ra, még akkor is, ha Max Verstappenhez képest sokkal lassabb volt. Jövőre minden bizonnyal ezt már nem fogja tolerálni Marko, bár az opcióik erősen korlátozottak, mert Gasly jobban ment Kvjatnál, így lehetséges, hogy egy külsős pilótára lenne szükségük.

„Most már ismerem a Forma-1-et. Legalábbis a környezetet, és így egy kicsit normálisabb is lesz jövőre. Idén ez nem volt annyira az, és azt éreztem, hogy nagyon sokat tanultam a Toro Rossóval, magáról a működésről is.”

Alex Albon, Red Bull Racing RB15

Alex Albon, Red Bull Racing RB15

Fotó készítője: Erik Junius

„Ez egy érdekes átmenet volt számomra, abban a tekintetben is, hogy két különböző csapatnak vezethettem. Az egyik csapat, ahol most vagyok, egy világbajnok alakulat, és az élmezőnyben versenyez. Természetesen az a célom, hogy ezen a szinten legyek, és képes legyek azokra az eredményekre, mint a csapattársam.”

„Azt hiszem, igen más lesz jövőre, mert már minden pályát ismerek, valamint a csapatot is. Persze még mindig sok olyan dolog van, amit meg kell tanulnom, mivel csak a nyári szünet óta dolgozom együtt a Red Bull Racinggel. A célom azonban ugyanaz, a lehető legtöbbet kihozni magamból, és a lehetőségeimből.”

„Érdekes ez a tanulási folyamat, mert meg kell találnod az egyensúlyt, miközben nem kockáztatsz túl sokat. Ha átesel a ló túloldalára, nagyon sokat veszíthetsz. Ez az, amit el akarok kerülni, de közben a lehető leggyorsabban szeretnék a legjobbak között lenni.”

„Nagyon fontos a közös munka a csapattal, és az, hogy megértsék, mit is akarok az autóban. Azt hiszem, ez már megvan, és ez egy olyan erős alap, amire bátran építhetünk. Várom már a munkát az új autóval, de persze a téli tesztek mindig nagyon mások. Jövőre pedig kevesebb is lesz belőlük, ami érdekesebbé teheti a helyzetet.”

„Az időmérő edzés az, ahol a legtöbbet akarok fejlődni. Ez egy olyan pontja a hétvégének, ami sok mindenről dönthet. Ne feledjük, csak 3 napom lesz a tesztelésre Melbourne előtt, és ott már minden élesben megy. Ez azonban még mindig több mint a semmi.”


Immár onboard felvételen is megtekinthető, ahogyan Valentino Rossi a Mercedes idei F1-es versenygépét terelgeti.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton a 10 év alatt 400 millió dollárt keresett, de így is csak 10.
Következő cikk Végre kiderült, Sainz miért énekli a Smooth operatort

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország