Albon szívesen harcolt volna Leclerc-rel

Alex Albon, a Red Bull pilótája az ötödik helyen fejezte be az Amerikai Nagydíjat, és bár a felzárkózásával elégedett, szívesen harcolt volna a negyedik helyen befutó Charles Leclerc-rel.

Alexander Albon, Red Bull Racing

Mark Sutton / Motorsport Images

Alex Albon már az első körben kijött a bokszba, mivel megsérült az autója, így a mezőny legvégéről kellett felküzdenie magát. A felzárkózása sikeres is volt, hiszen az ötödik helyen végzett, így a futam után elégedetten nyilatkozott – bár Leclerc-rel szívesen harcolt volna.

Alex, elég jó volt a felzárkózásod! Mi történt az első körben, és elégedett vagy-e a versennyel?

„Igen, elégedett vagyok a felzárkózásommal. Szerintem jobb lenne, ha még egyszer megnézném az 1-es kanyarban történteket. Most úgy érzem, hogy senki nem volt hibás, csak mindenki összejött kevés helyen. Azt pedig nem tudom, hogy a TV-n keresztül hogyan nézett ki a dolog.”

Még több F1 hír:

Úgy tűnt, hogy kimentél, Carlos viszont már akkor ott volt, és eltalálta a hátsó kereked.

„Oké. Igen, megesik az ilyen. Láttam Charles-t, láttam Carlost, és őszintén arra számítottam, hogy Carlos a kerékvetőnél fog menni, szóval a pályán tartottam a kocsim, aztán összeértünk, megsérült az első szárnyam, és szerintem a padlólemezem is.”

„Ezután már a felzárkózásra kellett koncentrálnunk. Nyilvánvalóan volt szórakoztató része is a versenynek, de nem kellett volna ennyire keménnyé tenni a versenyünket. Szívesen harcoltam volna Charles-lal, ugyanis körülbelül az ő tempóját hoztam volna.”

Milyen sérülést éreztél az autóban?

Még több hír:

„Őszintén mondom, először meg akarom nézni az autót, mert nem éreztem pontosan, hogy a sérülés vagy a szél volt az oka, de trükkösek voltak ma a körülmények. Természetesen nem túl szórakoztató ezen a pályán más autókat követni, főleg nem a nagysebességű S-kanyarokban. Tehát a sérülésről csak azután tudok nyilatkozni, miután beszéltem a csapattal.”

Összességében milyennek értékeled a hétvégét?

„Rendben volt. Viszont úgy érzem, nem igazán tudtam megmutatni a tempómat. Az időmérőn hibáztam a Q3-as körömben, szóval valójában sokkal közelebb voltam annál, mint amit az eredmények mutatnak. De tudom, hogy tovább kell dolgoznom, egy kicsi még hiányzik. Tehát mindig újabb és újabb lépéseket kell megtennem, de azt gondolom, a jó irányba haladok.”


A hu.motorsport.com exkluzív videója a 2021-es F1-es szabályokról, benne 10 olyan ponttal, ami nagyon fontos lesz az új királykategóriában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kvjat "baromságnak" titulálta büntetését
Következő cikk Norris elismerte, a Renault gyorsabb volt Austinban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország