Albon szerint „őrület”, hogy máris a Red Bull-Honda versenyzője lehet

Alexander Albon természetesen nagyon izgatott a kihívás és a közelgő versenyek miatt, amik nagymértékben befolyásolhatják a pályafutását, mint láthattuk azt Pierre Gasly esetében, akit visszafokoztak a Toro Rossóhoz.

Alex Albon, Red Bull Racing

Fotót készítette: Red Bull Content Pool

Alexander Albon ( Alex Albon ) újoncként kapta meg ezt a hatalmas lehetőséget. A bejelentés a nyári szünet elején érkezett, noha Dr. Helmut Marko azt mondta, kizárt, hogy Pierre Gasly az év vége előtt elveszítse az ülését, de így lett és már újra a Toro Rosso versenyzője. A thai pilóta, aki Angliában nőtt fel, egy totálisan más karakter, mint a francia, ami talán segíthet neki.

Még több F1 hír:

„Ausztriában voltam, és Dr. Helmut Marko volt az, aki elmondta nekem a hírt. Az ok, amiért ott voltam az én meglátásom szerint az volt, hogy egy kicsit beszéljünk a következő évről, és még arról, hogy hogyan ment eddig a szezon. Eleinte erre gondoltam, majd 30 perccel később a találkozón Marko elmondta, hogy mi a helyzet. Igen, ez egy sokk volt számomra.”

„Ezt követően Christian Horner, a csapta főnöke hívott fel, majd gratulált és hozzátette, kapcsoljam is ki telefonomat, hogy elkerüljem a felhajtást és így tovább. Ez egy jó tanács volt tőle. Az anyukámat azért még felhívtam, hogy elmondjam neki a hírt.”

„Nem tagadom, izgatott vagyok a lehetőség miatt, ami egyúttal számomra is bizonyítást jelent egy ilyen csapatnál versenyezni. Ez a 12 hónap igen érdekesen alakult számomra. Az F2-ben futamról futamra versenyeztem, majd decemberben jött a hívás, hogy a Toro Rosso versenyzője lehetek, most pedig a Red Bullnak vezethetek. Őrület számomra, hogy most itt vagyok és a Red Bullnak versenyezhetek.”

A csapattárs Max Verstappen lesz, akit az egyik, vagy a legjobbnak tartanak a Forma-1-ben. Gasly, az előd még csak meg sem tudta közelíteni a hollandot, és Albon előtt még nehezebb feladat áll, hiszen ez csak az első szezonja a Forma-1-ben, és ezelőtt egy métert sem tesztelhetett a Red Bull-Hondával.

„Őrület arra gondolni, hogy Max számára ez már az 5. szezon a Forma-1-ben. Fiatalabb, mint én, de mégis tapasztaltabb, ami egy kicsit furcsa érzés. Ugyanakkor természetesen sokat tett le az asztalra, és szerintem mindenki tudja, hogy milyen gyors, és szerintem emellett nagyon keményen is dolgozik. Érdekes lesz hallanom a visszajelzéseit a csapaton belül, azt, hogy hogyan kommunikál a srácokkal. Ez az, ami jó tanulási alapot jelent majd nekem, hogy hogyan működik a csapat, és az ilyen dolgok, mivel már régóta itt van.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk F1 2020: itt a hivatalos versenynaptár, benne a 22 futammal
Következő cikk Visszatérhet a Német Nagydíj, de nem Hockenheimben?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország