Albon szerint ők lennének a tökéletes pilótapáros a Forma-1-ben

A Williams versenyzője nem sokáig hezitált, amikor arra kérték, nevezze meg a Forma-1 jelenlegi legjobb pilótáját, azonban azon el kellett gondolkoznia, kit ültetne mellé, ha csapatfőnök lenne.

Alex Albon, Williams FW44, Max Verstappen, Red Bull Racing RB18

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Javában zajlik a nyári szünet a száguldó cirkuszban, a versenyzők jól megérdemelt pihenőjüket töltik az augusztus végi Belga Nagydíjig. Mint az ilyen időszakokban általában, úgy most is előkerülnek érdekes történetek, amelyekre a zsúfolt szezon közben nem feltétlenül figyelünk oda.

Alexander Albont például arról kérdezték meg, ha csapatfőnök lenne a Forma-1-ben, mi lenne szerinte a tökéletes pilótapárosítás, kikkel vágna neki egy világbajnoki szezonnak a győzelem reményében.

A thaiföldi-brit pilóta idén talán élete eddigi legjobb teljesítményét nyújtja, annak ellenére, hogy mindössze három pontot szerzett a Williams volánja mögött. A csapatnál persze tisztában vannak vele, hogy ez milyen nagy szó, nem véletlenül hosszabbítottak szerződést a versenyzővel.

Még több F1 hír:

Albon a tavalyi szezonban csupán a Red Bull tartalék- és tesztversenyzője volt, miután nem sikerült felvennie a versenyt Max Verstappennel, de szerinte erre nem nagyon lenne képes jelenleg senki.

„Ha csapatfőnök lennék, és úgy választhatnám ki a pilótáimat, hogy nem kell figyelembe vennem a fizetéseket, akkor az egyik választásom egyértelműen Maxra esne“ - mondta az Auto Motor und Sportnak a Williams versenyzője.

„Rendkívül tehetséges, mindene megvan ahhoz, ami a legjobb versenyzőknek kell. A jövőt is figyelembe véve egy másik fiatal versenyzőt választanék mellé. A csapat dinamikája miatt Norrisra esne a választásom, ő jól kijön Max-szel. Ha Russellt tennénk mellé, az nagy feszültséget jelentene“ - fejtette ki Albon.

 

Természetesen a thaiföldi-britet arról is megkérdezték, mit gondol, mi siklott félre számára a Red Bullnál töltött időszaka alatt, a pilóta szerint pedig ez egyértelműen a tapasztalat hiányára vezethető vissza.

„Fél év után egyből egy topcsapatba kerültem, anélkül, hogy egy évvel korábban teszteltem volna. Ha megnézzük az új versenyzőket, kapnak időt a fejlődésre, nekem hiányzott a tapasztalat. Ha megnézzük a Max és Checo közti különbséget, ez nálam sem volt másképp“ - vélekedett Albon.

„Sok kritikát kaptam a teljesítményem miatt, jól jött a tavalyi szünet. Rájöttem, mennyire fontos, hogy mindent kihozzak az autóból. Néha nem érzed jól magad egy-egy beállítással, de attól még elképzelhető, hogy az a legjobb beállítás. Ezt kellett megértenem“ - tette hozzá a pilóta.

Ezért nem támogatja Vasseur sem Andrettiék F1-es projektjét

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Több Forma-1-es futamra is lenne igénye az amerikaiaknak“
Következő cikk Átverve érzik magukat a McLaren juniorjai

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország